A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások március 29-étől
A Helikon Interrégiót három napig pótlózni kell „középen” útátjáró-építés miatt. A többi munka ismert, nem egy a végéhez közeledik, vagy új szakasz kezdődik.
A Helikon Interrégiót három napig pótlózni kell „középen” útátjáró-építés miatt. A többi munka ismert, nem egy a végéhez közeledik, vagy új szakasz kezdődik.
Minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést, akár a megyeszékhelyek, városok közötti utazásra, akár kirándulás, túrázás céljából – ezt akarja elérni a vasúttársaság.
Tíz Traxx 3 MS típusú mozdonya már van a cseh teherszállítási vasúttársaságnak, most még tízet rendelnek. Csehországban így jövőre már harmincöt Bombardier gép cirkál majd.
Szeged éjszaka is gyönyörű. Pláne, ha egy teljesen új állatfaj jelenik meg az utcáin. Szerda éjjel ez történt.
Szohág városánál történt a szerencsétlenség.
Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén április 6-ától a Vecsés–Üllő–Monor szakaszon folytatódik, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart.
A Nyugati vonatforgalmában korlátozások vannak, kelet felől most „többféle opció” létezik a vonatközlekedésben. A Budapest–Cegléd–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon 20–30 perccel megnő a menetidő.
A jelenlegi vágányzár május 30-áig tart, a tavaly őszi leállást követően ekkor fog megindulni ismételten a vasúti forgalom, egyelőre a megszokott, dízeles vontatással.
A váci oldalban kell figyelni majd a hétvégén, a 70-esen és a 71-esen egyaránt. A Railjetek Kelenföldön fordulnak még ezen a héten. A többi ismert pályafelújítás, pályaépítés pedig folyamatos.
Magyarország két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához kér összesen 2,8 milliárd forint támogatást.
A LeoExpress Siriusa után az Rail Cargo Hungaria mozdonya a következő kínai gyártmányú jármű, amit a velimi próbapályán tesztelnek.
A zsúfolásig telt kórházak és térségek evakuálását szolgálja a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek szállítására alkalmas vonat.
A PKP Cargo International huszonkilenc 753.7-esbe szerelteti be az ETCS fedélzeti egységét.