Érzékenyen érinti a Covid-válság a DB Cargót
A teherfuvarozó vasúttársaság veszteségei tavaly több mint megduplázódtak.
A teherfuvarozó vasúttársaság veszteségei tavaly több mint megduplázódtak.
Hogyan birkózhat meg egy vasúttársaság a jelenlegi válsággal és hogyan válhat a vasúti árufuvarozás a jövő szállítási módjává? A Rail Cargo Group (RCH) elnök-vezérigazgatója a napokban adott interjút, többek között ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan is.
A szállítmányozó cég heti négy új intermodális TransFER-fuvart kínál Verona és Hannover között.
Az első Kína–Európa expressz 2011 márciusában indult útnak Csungkingból Duisburgba, új korszakot nyitva a vasúti árufuvarozásban.
A fejlesztésnek köszönhetően átláthatóan és egy helyen elérhető az összes TransFER-összeköttetés és azok kombinációi.
Április 5-étől már hetente négyszer járnak a logisztikai cég intermodális TransFER-vonatai, zöld energiát használva.
A tavalyi harmadik negyedévben összesen 2,1 százalékkal több tonnakilométernyi árut szállítottak vasúton a szigetországban, mint az előző év azonos időszakában.
A Trieszt, Bécs és Linz között közlekedő intermodális szerelvényeket március elejétől már hetente kétszer is igénybe lehet venni.
A korszerű Siemens-mozdonnyal elsősorban tehervonatokat fognak továbbítani.
Az új kapcsolattal Hollandiától és Belgiumtól egészen a Baltikumig lehet majd fuvarozni.
Az elosztó-csomópontként funkcionáló mostyskai határátkelőnek köszönhetően több ukrán városnak is elérhetővé vált vasúton a Balti-tengeri város kikötője.
A két térséget összekapcsolni tervezett szállítási folyosó nemrégiben történt kezdeményezését követően mára sokkal konkrétabb formát kezd ölteni a projekt.
Az Egységes Európai Vonatbefolyásolási Rendszerrel tizenhárom villanygépet látnak el, melyek Németország és Svédország között fognak tehervonatokat továbbítani.
A logisztikai cég friss gyümölcsöket szállít hűtőkonténerekben, tengeri, vasúti és közúti fuvart összekapcsolva.
Az Arcese és a TX Logistik közös szolgáltatását P400-as félpótkocsikkal is igénybe lehet venni.