Eurószázmilliókat hoz Bulgáriának a Három Tenger Kezdeményezés
A támogatásnak köszönhetően folytatódhatnak az infrastruktúra-fejlesztések, kezdve a burgaszi kikötővel, mely az észak-déli és a kelet-nyugati összeköttetések új kapujává válhat.
A támogatásnak köszönhetően folytatódhatnak az infrastruktúra-fejlesztések, kezdve a burgaszi kikötővel, mely az észak-déli és a kelet-nyugati összeköttetések új kapujává válhat.
A fekete-tengeri kikötőből a magyar fővárosba tartó tehervonati szolgáltatást június elején indította el a román logisztikai vállalat.
Habár a tranzitidők minden esetben jóval hosszabbak, a világgazdaságnak működni kell. Konstanca és Törökország az eddigi nyertesek között.
A szerelvények hetente közlekednek a közép- és kelet-európai célpontokra.
Az ország nemrégiben számos infrastrukturális és szabályozási intézkedést jelentett be, melyek célja, hogy szorosabban integrálódjanak az európai szállítási hálózathoz.
A metropolisztól Kapikuléig vezető pálya ráadásul a teherforgalmat is kiszolgálja majd, elősegítve a Középső Korridoron haladó eurázsiai áruszállítást.
Az Ukrajnában zajló háború okán kialakult helyzet megerősítheti a Lengyelország és a balti országok közötti kooperációt a nemzetközi intermodális útvonalak kialakítása terén.
A vasúti árufuvarozóknak alkalmazkodniuk kell a folyamatosan változó körülményekhez a költségeik kordában tartása érdekében.
A belga kormány és az ország infrastruktúra-kezelője, az Infrabel célja a kikötő vasúthálózatának megújítása, valamint új vágányok kiépítése a megnövekvő szállítási kapcsolatok kiszolgálásához.
Hamarosan befejeződik a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) kiterjesztése a Balkán-félsziget nyugati részére, valamint a régió integrációja az Európai Unió vasúti piacába. Ehhez azonban még szükséges néhány lépés.
Tovább bővült a kazah–kínai határátlépési pontnál található új, tavaly átadott terminál: az eddigi 160 ezer helyett már 320 ezer TEU éves konténerforgalmat tud kezelni.
A lépéssel a konstancai kikötő terhelését enyhítené a logisztikai vállalat.
Az olasz nemzeti vasúttársaság a következő tíz év során a vasúti infrastruktúra fejlesztésére 160 milliárd eurót, a teljes szárazföldi közlekedésre pedig összesen 190 milliárdot szándékozik költeni.
A logisztikai vállalat új, továbbfejlesztett intermodális vasúti szállítással tér vissza a nemzetközi szállítási útvonalra, a megrendelőket pedig a szabad kapacitások kihasználására ösztönzi.
Az azeri és az osztrák vasútvállalat képviselői a napokban írtak alá egyetértési nyilatkozatot, kiemelve a multimodális szállítás szerepét a két ország közötti gazdasági kapcsolatok erősítésében.