Új intermodális vasúti terminált hoznak létre Szegeden

iho/vasút   ·   2023.04.19. 12:00
kontenerrakodas

Várhatóan szeptemberben állhat üzembe az egykori kiskundorozsmai átrakó területén épülő PSP Terminal, ahol évente 60 ezer kamionnyi tranzitárut rakodhatnak majd át vasútra.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) közgyűlésén elmondták: a Petrolsped Szállítmányozási Kft. beruházásában épülő PSP Terminalon évente 60 ezer félpótkocsit rakodhatnak át vasútra, érdemben csökkentve ezáltal az észak-déli (M5), nyugat-déli (M1) irányú magyarországi tranzitforgalmat és az azzal járó környezeti terhelést. A teljes egészében a Petrolsped Szállítmányozási Kft. magánberuházásában, 200 millió forintos költséggel épülő terminál 2023 szeptemberében nyitja meg kapuit. A létesítmény alkalmas lesz félpótkocsik és konténerek vonatra rakodására is. A terminál intermodális csomóponti szerepet tölt majd be Nyugat-Európa és a Balkán között, a nyugat- és kelet-európai átrakókat fogja összekötni Szegeden keresztül elsősorban Szerbia, Románia, Bulgária, Görögország és Törökország közúti áruforgalmával.

A környezetbarát fuvarozási módok elterjedése kulcskérdés a klímacélok eléréséhez, hiszen ma a közúti áruszállítás felelős a világ károsanyag-kibocsátásának mintegy húsz százalékáért. Az intermodális fuvarozás gyors terjedése nélkül nem valósíthatók meg az úgynevezett európai zöld megállapodásban (European Green Deal) lefektetett célok, azaz, hogy 2030-ra 55 százalékkal, pedig 2050-re 90 százalékkal csökkentsék a környezet terhelését.

A magyar intermodális forgalom az elmúlt években lassan, de folyamatosan növekszik, ugyanakkor a teljes hazai intermodális forgalom több mint 90 százalékát három, teljes kapacitással működő budapesti terminál bonyolítja.

Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke kiemelte: „Magyarországon jelenleg csak a kelet-nyugati korridoron működnek intermodális terminálok, a déli-északi irányú forgalmat bonyolító budapesti átrakók, illetve a magyar–román határon található kürtösi terminál azonban telítettek.” A szakember hozzátette, a fővárosi intermodális forgalom ráadásul az autópályákat terheli ahelyett, hogy az árukat a határpontokhoz közel vasútra terelnék. Ezért szükség van egy olyan terminálra, amellyel a Szerbia felől kamionon érkező áruk vasútra rakodva elérhetik Észak-, Közép- és Nyugat-Európát. Erre nyújt megoldást a Petrolsped Szállítmányozási Kft. magánberuházásában Szegeden, az egykori kiskundorozsmai RoLa-átrakó területén épülő intermodális PSP Terminal, melynek koncepcióját az MLSZKSZ közgyűlésén mutatták be.

Kovács Attila, a PSP Terminal Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „Az M5-ös autópályán, Szeged térségében évente több mint egymillió török, bolgár, román és szerb kamion közlekedik. A kiskundorozsmai terminál, közel a román és szerb hármashatárhoz, az M5-ös és az M43-as autópályához ideális helyszín arra, hogy ennek a tranzit kamionforgalomnak egy részét vonatra tegyék.”

A 4,8 hektáros fejlesztési területen létrejövő PSP Terminalon egyszerre százhúsz félpótkocsit és ugyanennyi TEU konténert (húsz láb hosszú szabványkonténer) tudnak majd kezelni. Naponta három, 19 ikervagonból álló, 650 méter hosszú vonatpárt képesek kiszolgálni, amelyek szerelvényenként 38 félpótkocsit vagy 38 negyvenlábas konténert szállíthatnak. Ezzel a kapacitással a terminál éves szinten mintegy 60 ezer kamionnal csökkentheti az M5-ös és M1-es autópályák kamionforgalmát.

A létesítmény működését saját fejlesztésű terminál operációs rendszer segíti, daruzható és nem daruzható félpótkocsikat, csereszekrényeket, valamint konténereket tudnak majd vasútra átrakni. A rakodóvágányt az európai uniós irányelvekkel összhangban villamosmozdonnyal, szén-dioxid-kibocsátás nélkül szolgálják ki.

A PSP Terminal az ügyféligények alapján rendszeres vonatokat fog indítani, amelyekkel 1200–1400 kilométeres távolságra lévő vasúti terminálok, tengeri kikötők válnak elérhetővé. Közvetlenül a bettembourgi és poznani vasúti csomópontok, ezeken keresztül pedig akár Franciaország Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia vagy a Baltikum államai.

(Nyitóképünk illusztráció.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek