A vasúti és az intermodális fuvarozás lehet a pandémia nagy nyertese
Az MLSZKSZ szerint a trendváltás miatt jelentősen csökkenhet az út- és környezeti terhelés.
Az MLSZKSZ szerint a trendváltás miatt jelentősen csökkenhet az út- és környezeti terhelés.
A koronavírus-járvány miatt online osztotta ki a kiváló teljesítményért járó díjakat a System Alliance Europe.
A kínai termékeket szállító szerelvény Írországból érkező árukkal megrakva tér majd vissza Kínába.
Digitális ügyfélélmény valamennyi üzleti területen, valós idejű információkkal, ez a myGW.
Heti eggyel nőtt a Rotterdam és Bécs között közlekedő tehervonatok száma.
Szeptember negyedikétől menetrend szerint, péntekenkénti indulással közlekednek majd a vonatok a kínai Hszian, valamint a felvidéki Dunaszerdahely konténerterminálja között.
Az Európa és Kína közötti vasúti teherforgalom növekedésének kiszolgálásához az Új Selyemút hagyományos útvonalán felül szükség van újabb alternatívákra is. Az egyik ilyen a Litvánia és Lengyelország között fekvő kis orosz enklávén, Kalinyingrádon halad át.
A felek három évvel hosszabbították meg együttműködésüket.
Harminc százalékkal vetette vissza a logisztikai piacot a koronavírus-járvány.