Új vasútvonal kapcsolhatja össze Lengyelországot és Ukrajnát

iho/vasút   ·   2023.02.14. 12:00
cpk_vasut

A lengyel CPK és az Ukrán Vasutak (UZ) egy új, személy- és teherszállításra egyaránt használni tervezett, nagysebességű vasúti pálya fejlesztéséről egyezett meg, mely egyben a leggyorsabb vasúti útvonal is lesz a két ország között.

A megállapodást még január végén kötötték meg a Varsóban megrendezett Vasútirányítási Napok (RDD) elnevezésű konferencián, melynek célja a közös beruházások racionalizálása volt az úgynevezett Három Tenger régión belül, mely többek között a három balti országot (Észtország, Lettország, Litvánia), Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot, Szlovákiát és Ukrajnát foglalja magába.

A CPK (Centralny Port Komunikacyjny, Központi Kommunikációs Port) közlése szerint a tervek között szerepel összesen 4500 kilométernyi vasútvonal megépítése, melyek közül az egyik legfontosabb a Varsót Kijevvel összekötő pálya, ami az Ukrajna és az EU közötti legrövidebb vasúti útvonalat fogja jelenteni. Ráadásul egy új lengyelországi csomópontot is érinteni fog: a CPK repülőteret, mely közutat és vasutat, valamint személy- és áruszállítást is ki fog majd szolgálni.

A Varsótól Kijevig vezető, nagysebességű – akár 250 kilométer per órás tempóval használható – vasútvonal határpontja Lengyelországban a Lublin közelében található Zamość, Ukrajnában pedig Lemberg (Lviv) lesz. Az európai szabványnak megfelelő normál nyomtávnak köszönhetően javulni fognak a két ország, valamint az EU közötti vasúti összeköttetések, elősegíti a gazdasági cserét, továbbá erősíti a közlekedési folyosók biztonságát. Az Ukrán Vasutak (UZ) szerint fontos lépés lesz Ukrajna uniós integrációja felé.

Habár a CPK elnevezés nem annyira közismert, már egy ideje a szóbeszéd része: a korábban Szolidaritási Közlekedési Csomópont néven is ismert leendő létesítmény üzemeltetője azt állítja, hogy a személy- és teherszállítási szolgáltatások központi csomópontja lesz Lengyelország szívében. A Lengyelország középső részén, Varsó és Łódz között, Stanisławównál megépülő, várhatóan 2027-re elkészülő, hatalmas komplexum célja, hogy kiváltsa a varsói Chopin nemzetközi repülőteret, összekapcsolva légi, közúti és vasúti összeköttetéseket. A vasutat érintően a CPK körülbelül kétezer kilométernyi új, nagysebességű pálya építését és 3700 kilométernyi meglévő vonal korszerűsítését foglalja magába.

A várhatóan 2027-re elkészülő, intermodális CPK repülőtér látványterve (kép forrása: Foster + Partners / archdaily.com)

A CPK egyik nagy előnye az intermodalitás, a központi elhelyezkedés kiváló összeköttetéseket tesz majd lehetővé Lengyelország minden részével és Európa országaival. Ennek köszönhetően az áruk pillanatok alatt a vasútra kerülhetnek át, ezzel lehetővé válik az emberek vagy áruk hatékony szállítása Lengyelország szívéből Európa bármely részére.

Az új létesítményt a NATO is nagyra értékeli. Ben Hodges amerikai tábornok az európai katonai mobilitással kapcsolatban arról beszélt: mélységre és redundanciára van szükség a közlekedési infrastruktúrában. Szerinte a CPK projekt olyan kapacitást ad majd, melyet Lengyelországban és Kelet-Európa más részein egyik csomópont sem.

Lengyelország és Ukrajna mindig is szoros kapcsolatban állt egymással a vasúti árufuvarozás terén, a két ország közötti megfelelő vasúti áruszállítás viszont most fontosabb, mint eddig bármikor. Lengyelországnak a vasúti árufuvarozási szektorban betöltött jelentősége nem tagadható: fontos szerepet játszik Európán belül, a földrész szinte minden szegletével összeköttetésben áll. Ezért is rendezik majd meg április 19-én és 20-án Varsóban a Vasúti Árufuvarozási Csúcsot (Rail Freight Summit) már az egymást követő hatodik évben. A rendezvény idén eljut a lengyel–fehérorosz (belarusz) határon fekvő Malaszewiczébe is, mely az Új Selyemút egyik legfontosabb határátmenetének számít – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünkön a CPK vasúti elérésének látványterve. Kép forrása: CPK / International Railway Journal)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek