Hungária: két óra késés Prágáig
Meghibásodott az egyik kocsi Németországban. A Jeszenszky János EC hozza haza az utasokat.
Meghibásodott az egyik kocsi Németországban. A Jeszenszky János EC hozza haza az utasokat.
Huszonnégyet már rendeltek, ebből lett ötvenhét motorvonat.
Egy vonal meg is szűnik, a többinél jelentősen csökkennek a szolgáltatások. Közben a MÁV arról beszél, az Utasellátó gazdaságos működésének fönntartása miatt van minderre szükség, és nem hagyja cserben a dolgozóit.
Megérkezett a Rajna-Ruhr Expressz (RRX) első prototípusa. Már nyúzzák a Wegberg-Wildenrath-ban található Vasúti Tesztközpontban.
Mindössze egy Szkopje és Pristina közötti vonatpár maradt meg mutatóban.
Kedden déltől küzdenek, lassan el is készülnek a javítással, de ma már az ebeké a személyszállítás.
Összefogott a szlovén, a horvát és a magyar vasúttársaság: olcsó éjszakai utazás a tengerhez.
Kettészakadt egy gyorsvonati szerelvény a nyílt pályán ma délben Újbánya és Garamszentbenedek között.
Még több magánvasúti szolgáltatót akarnak a csehek – persze mindent csakis jogszerű verseny keretén belül. Meg ott, ahol a kormány épp úgy gondolja.