Együttműködési szerződést kötött a MÁV és az ÖBB

iho/vasút   ·   2011.12.02. 13:15
kiskep_obb

December 2-án Budapesten írta alá Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Christian Kern, az ÖBB vezetője azt a hosszú távú megállapodást, amely a két vasúttársaság stratégiai együttműködését biztosítja. Ilyen volumenű partneri szerződést még egyik vállalat sem kötött, ez a megállapodás egy több hónapos előkészítő munka eredménye. Ezzel a megállapodással nem csak a régióban erősödik meg a két vállalat pozíciója, de bizakodva nézhetnek a jövőbe, akár a terjeszkedés felé.

Christian Kern kifejtette, hogy Ausztria és Magyarország közepes államok Európában, egyesíteni kell tehát erőiket, hogy a nagyok mellett is eredményesek legyenek. Külön-külön, még egymás ellen is versenyezve, a magántársaságok mellett elvesznének a nemzeti vasútvállalatok.

Christian Kern, az ÖBB vezetője, és Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója írja alá az együttműködésről szóló megállapodást<br>(fotó: Arnold Balázs)

A két vállalat együttműködése már sokéves múltra tekint vissza. Szarvas Ferenc ismertette a megállapodás részleteit. Az új, előre tekintő megállapodás kitér a kölcsönös, egymás pályahálózatán történő vontatásra, illetve a partnervállalat érdekeltségébe tartozó vonatok saját hálózaton továbbítására is. Ilyen például a Budapestről Bécsig közlekedő EN vonatokat továbbító MÁV és ÖBB Taurus mozdonyok határon átnyúló közlekedése, a railjet vonatok közös üzemeltetése, illetve a Rail Cargo Austria (RCA) MÁV-mozdonyokkal és mozdonyvezetővel történő továbbítása is.

A záhonyi átrakókörzetben végzett, illetve ahhoz kapcsolódó vonattovábbítás, áruszállítás esetében is szorosabbra szeretnék fűzni az együttműködést. A vontatás-szolgáltatás racionalizálásával mindkét társaság vontatási kapacitásainak jobb kihasználása válik lehetségessé, így az üzemeltetés gazdaságosabb is lesz. De javul a partnerkapcsolat a humán, IT és számviteli területen is, ahol főleg új, közös fejlesztésű és üzemeltetésű rendszerekre van szükség.

Az ÖBB adja a mozdonyt, a kocsikat és a személyzetet a MÁV<br>(fotó: Vörös Attila)

A MÁV és az ÖBB egy közös vállalatot hoz létre, 49-51 százalékos tulajdonrésszel. A vállalat fő feladata az osztrák vasúttársaság által magyar járműjavítókban megrendelt, főleg teherkocsi-javításokra vonatkozó munkák segítése, koordinálása, felügyelete lesz. Az ÖBB, illetve az RCA nagyjából évi harmincnégyezer javítást rendelt és rendel meg a következő években magyar járműjavítóktól, a nyereség tehát itthon, a hazai cégeknél és szakembereknél csapódik majd le.

Kapcsolódó hírek