Kaliforniai nagysebességű vasút: Alstom vagy Siemens?

iho/vasút   ·   2024.01.13. 12:00
chsr_kalifornia_nagyseb

A győztes hat háromszázötven kilométer per órás sebességre alkalmas motorvonatot szállíthat az építés alatt álló vasútvonal első, Merced–Bakersfield szakaszára.

Kalifornia állam nagysebességű vasúti hatósága, a CHSRA az Alstomot és a Siemens Mobility-t választotta ki utolsó körös jelentkezőknek az állam leendő nagysebességű vasútjához szükséges járművek szállításához. A megállapodás a vonatok harmincévnyi karbantartását is magába fogja foglalni.

A társaság 2023 augusztusában adott ki minősítési kérelmet a projektre vonatkozóan. Úgy vélik, a végleges pályázati felhívás kiírása a következő hónapok során, az odaítélés pedig még az éven meg is történhet.

A győztesnek meg kell majd felelnie a Buy America („Vásárolj amerikait”) gyártási előírásoknak, mely alapján a járművek alkatrészeinek jelentős hányada helyi előállításúnak kell lennie. A szerződés a vonatok tervezését, gyártását, a feltételes átvétel előtti tárolását, integrálását, tesztelését és üzembe állítását is magába fogja foglalni.

A győztes feladata lesz az új járművek típusismereti képzéséhez szükséges szimulátorok szállítása, tesztelése, üzembe helyezése, karbantartása és szoftveres frissítése. Ezen felül felelős lesz:

  • a létesítményekkel, a pályával, a rendszerekkel és az állomásokkal való kapcsolódási pontok összehangolásához szükséges tervezési kritériumok kidolgozásáért;
  • a létesítmények, a pálya, a rendszerek és az állomások tesztelése és üzembe helyezése során való részvételért;
  • a vonatok típusengedélyéhez és az azt követő üzembe helyezésének támogatásához szükséges információk kidolgozását és rendelkezésre bocsátásáért, valamint
  • a harmadik fél által megépítendő vasúti karbantartó és minősítő létesítményekbe telepítendő karbantartó berendezések üzemeltetéséért és karbantartásáért.

A kaliforniai nagysebességű vasúthálózat középső szakasza már kivitelezés alatt áll (térkép forrása: Wikipedia)

A kiválasztott gyártónak 2028-ban át kell adni két prototípus szerelvényt a motorvonatok statikus és dinamikus tesztjeihez, valamint próbaüzeméhez. A CHSRA számításai szerint a fennmaradó négy vonatot 2030 végéig vehetik majd át; a flotta a kaliforniai nagysebességű vasúthálózat Merced és Bakersfield közötti szakaszán áll majd forgalomba.

A nagysebességű járműveket és karbantartásukat magába foglaló szerződést részben abból a 3,1 milliárd dolláros (jelenlegi árfolyam alapján körülbelül 1060 milliárd forintos) támogatásból finanszírozzák, melyet az úgynevezett Szövetségi Állami Partnerség a Városok Közötti Vasúti Személyszállításért Programon (Fed-State National) keresztül nyert el a hatóság 2023 decemberében. A forrás az új flotta beszerzésén felül hozzájárul a karbantartó létesítmények tervezéséhez, a fresnói állomás megtervezéséhez és megépítéséhez, a Merced–Bakersfield szakasz végső tervezéséhez és korai munkálataihoz (beleértve a területszerzést és a közművek áthelyezését), valamint a Központi-völgyben zajló építési munkálatokhoz is. Ez a legnagyobb egyszeri támogatás, melyet 2009-es elindítása óta kapott a gigaberuházás a szövetségi kormánytól.

A CHSRA szerint az új nagysebességű vasút át fogja alakítani a kaliforniai vasúti személyszállítás során eddig tapasztalt élményt – jelenti az International Railway Journal.

(Nyitóképünkön az egyik esélyes, a Siemens Mobility kaliforniai színekre festett Velarójának látványterve. Kép forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek