Közvetlen vasúti szállítási útvonal jött létre Vietnám és Kazahsztán között

iho/vasút   ·   2023.01.05. 12:00
vietnam_kazah_teher

A délkelet-ázsiai országból Kínán keresztül utaznak a szállítmányok, akár Európába is.

A Vietnámból Kazahsztánba tartó első vonat a dél-kínai Pinghsziang vasútállomásáról december 31-én indult tovább, majd az ország keleti részében fekvő hsziani szárazkikötőig haladt, hogy ott a szállítmányt átrakhassák az úgynevezett Kína–Európa expresszre, mely által a szállítmány eljuthat Kazahsztánba. A konténerekben leginkább vietnámi gyártású elektronikai alkatrészek utaznak.

A Kínai Központi Televízió szerint a Vietnámban előállított elektronikai alkatrészek többségét eddig tengeren hajózva juttatták el a közép-ázsiai országokba. A kimenő szállítmányok tervezését érintő korlátozások és az instabil szállítási idők miatt azonban akár ötven napot is igénybe vehet a teljes folyamat. A Vietnámot a közép-ázsiai piacokkal összekötő új szállítási útvonal viszont körülbelül 25 nap alatt abszolválható.

A mostani nem az első alkalom, hogy Vietnám a Kína–Európa expresszt veszi igénybe a nyugati irányú kereskedelemhez: az első Vietnám–Kína–Európa vonat 2021. július 27-én indult útnak. A kínai televízió információi szerint azóta 47 vonat közlekedett le, összesen 9442 tonna árut szállítva 2162 szabványos konténerben. Habár a forgalmat érintően 2022-ben voltak hullámvölgyek, az elmúlt időszakban viszont növekvő a tendencia: a Vietnám keleti tengerpartján fekvő Da Nangból a tervek szerint 2022. március elején indultak volna el a közvetlen szállítmányok Európába. A konténereket a kínai Csengcsounál rakodnák át a Kína–Európa expresszre, ahonnan már Európát célozzák meg a szállítmányok, többek között olyan logisztikai csomópontokat, mint a belgiumi Liége, a németországi Hamburg és az olaszországi Melzo. Az új útvonal elindítását azonban eddig el kellett halasztani az Ukrajnában dúló háború hatásai miatt. Ahogy egyre több kínai gyár költözik Vietnámba, úgy válik a délkelet-ázsiai ország vasúti árufuvarozása olyan piaccá, mely a versenytársak érdeklődését is felkelti.

Az egyik legnagyobb probléma viszont a nyomtávbeli eltérés. Mivel a vietnámi vasúthálózat méteres nyomtávval épült ki, a kocsik kínai normál nyomtávú rendszerre való átállítása sok időt emészt fel. A vietnámi párt főtitkára, Nguyen Phu Trong tavaly október végén hivatalos látogatást tett Kínában, mely során megvitatták, hogyan lehetne elősegíteni a két ország közötti együttműködést a légi, közúti és vasúti közlekedés terén.

Az ambiciózus tervek egyike, hogy a vietnámi vasúthálózatot normál nyomtávúra építik át a kínai–vietnámi kereskedelem elősegítése érdekében. A dél-kínai Kuanghszi-Csuang Autonóm Terület nanningi vámhatósága által közölt adatok alapján 2022 októberében 607 ezer tonna áru lépte át a kínai–vietnámi határt, ezt a piacot viszont tovább kell fejleszteni. A vietnámi közlekedési minisztérium szerint a vietnámi áruk vasúton történő importja és exportja 2030-ra el fogja érni az évi ötmillió tonnát – számol be a Rail Freight.

(Nyitókép forrása: orient.tm)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Blog Vörösszemhatás

Tíz éve már: szentesi répa, meg egyebek – terelve

Harmati Marcell   ·   2024.10.10. 18:00

Tíz éve nagyban zajlott a 120-as vonal felújítása. Bizony voltak napok, amikor teljes kizárás volt a csabai oldalban. Viszont az élet nem állhatott meg, így a nemzetközi gyorsvonatok, valamint az eredetileg 120-as vonali közlekedésre szánt tehervonatok kerülő útirányra kényszerültek.