Lázárinfó: indul a BuBe, kínai új, svájci használt motorvonatok, reptéri vasút, Gubacsi híd
A nevét viselő közlekedési tájékoztatók a választásokig utolsó epizódját tartotta hétfőn Lázár János építési és közlekedési miniszter. Számos kérdésre adott választ.
A Budapest–Kelebia–Belgrád vasútvonallal kapcsolatban Lázár elmondta, jelenleg a tesztüzem zajlik az átépített 150-esen. A tehervonatok várhatóan február 20-án veheti birtokba a pályát, a személyforgalom pedig március 15-éig indulhat meg rajta.
A Déli körvasúttal kapcsolatosan arról szólt, a projekttel várhatóan 2027 végére végeznek. Hét új budapesti megálló jön létre, ezen felül az eddigi két vágány helyett három, egy szakaszon pedig négy vágány lesz. A beruházást a személy- és a teherszállítás szempontjából is kiemelt jelentőségűek látja.
Az Európai Beruházási Banktól kapott hitelből nyolc nagyberuházáshoz kezdenek hozzá, többek között a Gubacsi híd, valamint a Budapest–Lajosmizse–Kecskemét (142-es) és a Kiskunfélegyháza–Szeged (140-es) vonalak felújításához. A kölcsönből szeretnék tovább javítani a 80-as számú Budapest–Miskolc és a 100-as Budapest–Debrecen vasútvonalakat is.
Még az éven eldöntik, ki hozhatja létre a reptéri vasúti pályát, továbbá egy kétszer három sávos, Budapestről a reptérig vezető, tizenkét kilométeres autópályának is elkészülnek a tervei.
Azt is elmondta, jelenleg 140 ezer ülőhelyet kínál a MÁV, de azzal számolnak, hogy tíz éven belül 200 ezerre lesz szükség, amihez azonban a régi vonatokat le kell cserélni vagy fel kell újítani. Azt tervezik, hogy két éven belül száz új kínai motorvonatot beszereznek, erről már zajlanak a tárgyalások, ezen felül pedig 93 használt villamos motorvonatot is vesznek Svájcból – a szerelvényeket eredetileg gyártó Stadlerrel épp most írták alá a felújítási szerződést.
Lázár arról is beszélt, szerinte nem hiba, hogy a Keleti pályaudvar 12. és 13. vágányai közötti peront csak most emelik meg, nem pedig a fejpályaudvar tavaly szeptemberi karbantartása során, miután arra derült fény, hogy a Budapest és Belgrád között távolsági forgalomban a szerb vasút részéről járatni tervezett kínai motorvonatokon nincs kimozduló lépcső, ami a jelenlegi peronmagasság okán szükséges lenne. Úgy véli, akkor lenne hiba, ha már át lenne adva a Budapest–Belgrád vasút.
A pályaudvarok felújításával és 99 évre való koncesszióba adásával kapcsolatban úgy fogalmazott: „mellékvágányra futtatták a saját párttársaim”. Úgy gondolja, külső tőke bevonása nélkül képtelenség felújítani a budapesti nagy fejállomásokat és több nagy vidéki pályaudvart. Utódjának azt javasolta, hogy a Keleti, a Déli és a Nyugati pályaudvarok felújításához mindenképpen vonjon be külső tőkét, mivel ezek „hatalmas fejlesztési lehetőségek”.
Újságírói kérdésre elmondta, utoljára ősszel utazott vonattal, akkor Orbán Viktor miniszterelnökkel vonatozott le Lőkösházára, ahol a felújított Békéscsaba–Lőkösháza vonalszakaszt adta át a miniszterelnök. Ezen felül talán még kétszer ült vonaton tavaly az építési és közlekedési miniszter.
Arról is beszámolt, 2025-ben 60 milliárd forintos árbevétele volt a MÁV-nak, ebből a húsz percen felüli késésekért összesen 734 millió forintot fizettek ki az utasoknak.
Lázár helyett ezentúl a tárcahelyettes, Csepreghy Nándor fog nyilatkozni a szaktárcát érintő kérdésekben a továbbiakban, a szakminiszter pedig a választási kampányra helyezi a hangsúlyt.
(Nyitóképünkön: a tavaly október elejei melegáramszedős tesztmenetek egyike a megújult 150-esen. Fotó: Varga Krisztián)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!