Megállapodtak a Moszkva–Szentpétervár nagysebességű pálya finanszírozásáról
A gigaberuházás finanszírozásához egy, a Szovkombankból, a Sberbankból és a VTB bankból álló szindikátust hoztak létre.
A szervezeti felépítésről és kockázatmegosztásról szóló megállapodásokon felül a finanszírozással kapcsolatban is megegyeztek a beruházók. A infrastruktúra létrehozásához és a járműbeszerzéshez a Sberbank két szindikált hitelt nyújt, összesen 1790 milliárd rubel (jelenlegi árfolyam alapján körülbelül 7000 milliárd forint) értékben, a VTB pedig több mint 400 milliárd rubelt (cirka 1600 milliárd forintot) fektet be a fejlesztésbe.
A huszonegy évre szóló infrastrukturális kölcsönt a VSM Dve Szolitszij veszi fel, mely negyven éves koncessziót szerzett a szövetségi vasúti hivatal Roszheldortól. A járműveket illetően pedig huszonöt évig kell majd fizetni az állami közlekedési lízingszervezet GTLK-nak.
A Moszkva és Szentpétervár közötti új, dedikált, 360 kilométer per órás üzemi sebességre tervezett vasútvonal fejlesztését tavaly március közepén indították el hivatalosan, a cél a meglévő emelt sebességű, széles, 1520 milliméteres pályán felüli kapacitás elérése. A 679 kilométeresre tervezett új vonalon naponta irányonként akár 42 szerelvény is közlekedhet majd, két óra tizenöt perces menettartammal. A szolgáltatáshoz negyvenegy új, orosz gyártású, Beli Krcset (magyarul: vadászsólyom) elnevezésű motorvonatot szereznek be.
A nagysebességű vonalat a számítások szerint évente körülbelül 14 millió utas veszi majd igénybe. A teljes beruházás a jelenlegi becslések szerint 2350 milliárd rubelt (hozzávetőlegesen 9200 milliárd forintot) fog kóstálni – jelenti a Railway Gazette.
(Nyitóképünkön a Beli krcset életnagyságú modellje. Kép forrása: Railway Gazette)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!