Menetrendváltozás a trolinál

iho/közút   ·   2012.12.27. 14:00
00_247_2012-09-29_IHO

Ahogy azt december elején már írtuk, a BKV az év végével kivonja az utasforgalomból a ZIU-9-es trolibuszokat. Ugyanakkor az alacsony padlós MAN/Gräf & Stift NGE 152-esek már egyre nagyobb számban állnak rendelkezésre. Mivel így gyakorlatilag csuklós járművek pótolják a nyugdíjba vonuló szólókat, 2013-tól az eddiginél jelentősen magasabb arányban lesznek jelen a csuklós trolik a pesti utakon. Emiatt az illetékesek kénytelenek voltak az eddigi menetrendet felülvizsgálni és a gazdaságosság jegyében módosítani. A BKK sajtóközleménye szerint a munkanapi férőhelykínálat 2 százalékos növekedése mellett a napi futásteljesítmény ugyancsak 2 százalékkal csökken, amit járatritkítások nélkül nem lehet elérni.

<p>A használt eberswaldei MAN-ok közül elsőnek állományba vett 350-es pályaszámú trolibusz október 19-én az Ötvenhatosok terén. Aznap délután a 75-ösön egy felsővezeték-szakadás miatt egy ideig csak a Jászai Mari tér és az Ajtósi Dürer sor között jártak trolik</p>

A Németországból használtan beszerzett MAN-oknak köszönhetően a csuklós járművekkel üzemeltett trolibuszvonalakon is megjelentek, illetve megjelennek az akadálymentes trolik, lehetőséget nyújtva a kerekes székhez kötött utasok szállítására, valamint jelentősen megkönnyítve az idősek és babakocsisok számára a fel- és leszállást. Június óta a 80-as vonalcsoport menetrendjéből tájékozódhatunk, hogy mikor várható egy alacsony padlós troli indulása, szeptember elejétől pedig a 75-ösön is mindennapossá vált a részleges akadálymentesség. Január 1-jétől a hagyományosan csuklós vonalak közül még a 72-es, 77-es, 81-es és 82-es menetrendjében is lesznek alacsonypadlósok, viszonylatonként egyelőre egy-egy jármű. Az alacsony kihasználtságú 73-asra és 79-esre azonban hétköznap az új esztendőben is kizárólag magas padlós Ikarus-GVM csuklósokat adnak ki. Mivel a 73-ason hétvégén alacsony padlós szóló kocsik fognak közlekedni, az új menetrend szerint a 79-es lesz az egyetlen járat, ahol az utasoknak ezentúl is teljesen nélkülözniük kell az akadálymentességet.

Hála a ZIU-9-esek kivonásának, a január 1-je után is szóló kocsikkal kiszolgált viszonylatokon már kizárólag alacsony padlós trolikkal utazhatunk. Az egész héten Ikarus 411T vagy 412T típusú és Solaris trolikkal üzemelő 74-eshez és 74A-hoz hétvégén a 73-as, a 76-os és a 78-as is csatlakozik. A 70-esről, ahol már egy ideje megszokhattuk a szóló mellett a csuklós trolikat is, az új menetrend szerint teljesen kiszorulnak a kéttengelyesek, az alacsony padlós szolgáltatást a jövőben itt is a MAN-trolik fogják biztosítani. Hétfőtől péntekig ugyanez mondható el a 78-as vonalról is. A 76-oson munkanapokon egyelőre marad a jelenlegi vegyes üzem, amelyben alacsony padlós szóló és magas padlós csuklós trolik egyaránt részt vesznek.

<p>A 76-oson várhatóan 2013 nyaráig maradnak a GVM-ek. Képünkön a 230-as látható a Dohány utcában a Rózsák tere magasságában, június 8-án</p>

Jelentős mértékben az alábbi trolibuszvonalak menetrendje módosul január 1-jétől:

A közös szakaszon továbbra is hangoltan közlekedő 70-es és 78-as esetében munkanapokon a csuklós járművek bevezetése miatt megnövelik a követési időközöket: A reggeli csúcsidőszakban 4-5 helyett körülbelül 6 percenként indulnak a trolik, a délelőtti órákban 7-8 percről 10 percre, a délutáni csúcsidőszak idejében pedig 5 percről 6-7 percre módosul az intervallum. Hétvégén marad a 10 perces követés, aminek köszönhetően az akkor is csuklós trolikkal üzemelő 70-esen jelentősen nő a férőhely-kapacitás.

A 74-es viszonylat új menetrendje a magas kihasználtságához igazodva kínálatbővítést tartalmaz a földalattira ráhordó betétjáratának rovására: munkanapokon a délutáni csúcsban 5-6 perc helyett 5 percenként közlekedik. Késő este a Károly körúttól 20 helyett 10 percenként indulnak a trolik, az utolsó kocsi indulása pedig 23:25-ről 23:45-re módosult, a Déli pályaudvar felől 23:36-kor az Astoriához érkező utolsó metróhoz csatlakozva. Ugyanakkor a 74A kissé ritkul, munkanapokon csúcsidőszakban 8-9 helyett 9-10, hétvégén pedig 15 helyett 20 percenként közlekedik. Este egy órával szűkül az üzemideje.

A 75-ös troli követési időközét hétvégi napokon kis mértékben csökkentették: Ekkor 12 helyett 10 percenként közlekedik, ami viszont alig ellensúlyozza a 79-es jelentős ritkítását 12-ről 20 percre. Ráadásul ezzel szombaton és munkaszüneti napokon megszűnik e két járat hangolt közlekedése a közös szakaszon. E döntést a BKK a 79-es igen alacsony hétvégi kihasználtságával magyarázza. A járat kálváriája már 2008-ban kezdődött, amikor a 75-ös javára a Dózsa György úti metróállomásig rövidült. Akkor a 79-est a 75-ös egyfajta betétjáratává minősítették le, ami természetesen nem maradt hatás nélkül az utasszámra.

<p>Mivel az új menetrend bevezetésével tovább gyengül a 79-es, a budapesti trolibuszvonalak közül már egyértelműen a mostohagyerek szerepe jut neki. December 22-én a ráncajtós 202-es, a járat egyik jellegzetes kocsija várja indulási időpontját a Garay utcai végállomáson a 245-ös és 228-as társaságában<br>(Hauenstein Mátyás felvételei)</p>

Kínálatbővítés lesz a hálózat legnagyobb kihasználtságú viszonylatain, a hétköznapi 80A-n és a hétvégi 80-ason: A 80A trolibuszok a reggeli csúcsidőszakban 5-6 helyett 4-5 percenként, ezt követően napközben 7-8 helyett 6-7 percenként, a délutáni csúcsidőben pedig 5-6 helyett 5 percenként közlekednek. Hétvégén a délutáni órákban járnak sűrűbben a 80-as trolik, az eddigi 7-8 perc helyett 6-7 perces követéssel.

A más járattal nem érintkező Baross utcai 83-as követése munkanapokon 3-4 percről 4-5 percre ritkul. Szombaton autóbuszok helyett ismét trolibuszok közlekednek az Orczy tér és a Fővám tér között, a délelőtti órákban ráadásul sűrítve, 10 helyett 7-8 perces követéssel. Szombat este viszont egy órával szűkül az üzemideje. Annak ellenére, hogy a BKK ezt nem veri nagydobra, az új menetrend egyik kellemes meglepetéseként január 1-jétől vasárnap is közlekedik a 83-as, reggel 8-tól este 22 óráig, a 109-es autóbusz tehermentesítése érdekében.

A 4-es metró Fővám téri állomása építésének befejezése után, előreláthatólag 2013 közepén, a 83-as útvonalán ismét teljes hosszban kiépül a felsővezeték. Ezt követően az önjáróképes Solaris trolikat, amelyek átkerülnek a 76-os viszonylatra, a 83-ason a 2007-ig megszokott Ikarus-GVM csuklósok váltják. Az akadálymentességet ezen a vonalon is egy MAN fogja biztosítani.

Aki kíváncsi a részletekre, a BKV honlapján találja 70-es, 72-es, 73-as, 76-os, 78-as, 79-es, 80-as, 81-es, 82-es és 83-as viszonylatok január 1-jétől érvényes menetrendjét.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.