Mission Impossible 5: Megállítani az EC-ket Újpesten

Tevan Imre   ·   2011.12.26. 20:00
400_2

A Mission Impossible 4 első jelenete Budapesten játszódik, sőt, úgy volt, hogy itt is veszik föl. Aztán a forgatást mégis átvitték Prágába, de az első kép a Keleti pályaudvart ábrázolja egy érdekes, talán velencei stílusú óratoronnyal. A vonatok azonban már csehek, a filmben nemcsak a magyar fővárost, de Moszkvát is alakító Prágában többször láthatunk emeletes City Elefantokat, egyszer pedig a „Bz”-utód Regionovát is.

Persze a Keleti pályaudvaron a valóságban is gyakori vendégek a cseh kocsik, a Pozsonnyal és Prágával összeköttetést jelentő EuroCitykbe sorozva, általában szlovák Gorillák után kötve. A 2011-es menetrendváltás óta egyel több ilyen, Szobnál ki- és belépő vonatpárral találkozhatunk, az addig csak a cseh és a szlovák fővárost összekötő Slovan most már eljön Budapestig.

A másik újdonság, hogy az EC-k nem állnak meg Rákospalota-Újpesten. (A Metropol EuroNight mindig áthaladt itt.) Ahhoz képest, hogy egy mindössze két évig élő hagyomány szakadt meg most, elég sok olvasói reklamációt kaptunk, így megkérdeztük a MÁV kommunikációs igazgatóságát, hogy miért nem állnak meg a vonatok.

Kadocsa Gyula felvételén nem látszik, hogy a Hungária áthalad vagy megáll Rákospalota-Újpesten. Eláruljuk: ekkor még megállt<br />A képre kattintva galéria nyílik

Nos, teljeskörű választ nem sikerült kapnunk többszöri visszakérdezés után sem, a részletek kifejtése nélkül „állomási technológiai okokra” hivatkoztak. Azt viszont megtudtuk, hogy az Elvira elektronikus menetrend tévesen tudta úgy a december 11-i menetrendváltás után, hogy két EC mégis megáll az egyik irányba(!). A hibát azóta javították, tehát Palota és Érsekújvár, Pozsony, Brno vagy Prága között nincs átszállásmentes kapcsolat.

A megállások kiszedésének végső oka persze tudható: a pálya megrongálódása miatt Vác és Verőce között a Dunához közelebbi vágány ki van zárva a forgalomból, az egyvágányúzás a MÁV szerint 3-5 perc menetidőtöbbletet okoz, emiatt jól jönnek az áthaladással megnyerhető percek. (Mivel a nemzetközi vonatok menetrendjét egyeztetni kell a társvasutakkal, a MÁV szerint nem volna jó megoldás az állandó késések fölvállalása.)

A nem túl hosszú, de fontos Budapest–Vác–Szob fővonalat több helyen megviselték a 2010-es esőzések. Dömösi átkelés és Zebegény között a hegyoldal talaja lazult meg, így ott a hegy melletti vágányt kellett kizárni. A támfalat megerősítették, megtoldották, a munkával gyakorlatilag már végeztek, mindkét sínpár nyitva, csupán egy rövidebb szakaszon van még most is lassújel.

Helytelen vágányon halad Budapest felé a Jaroslav Hašek a lezárt sínpár mellett a 75-ös vonal Fenyveshegy megállójánál<br />(a nem jelölt képeket a szerző készítette)

Ellenben a Vác és Verőce között pályaromlás javításához még hozzá sem kezdtek. A MÁV tájékoztatása szerint: „a szükséges állapotfelmérés befejeződött, abból kiindulva a vasúttársaság szakemberei kidolgozták a műszakilag megfelelő, ugyanakkor pénzügyi szempontból is kezelhető megoldási lehetőséget. Jelenleg a BME Geotechnika Tanszékének szakvéleménye készül erről, ezt követően megindítjuk a kivitelezői közbeszerzési eljárást, s elkezdődhet a kivitelezés.”

Laikus szem nem is venné észre, hogy ott, ahol a 70-es fővonallal párhuzamos 75-ös (Vác–Balassagyarmat) mellékvonal Fenyveshegy megállója van, a talaj a Dunához közelebbi vágány alatt veszélyesen átázott, elvesztette a vonatok közlekedéséhez szükséges szilárdságát. legfeljebb abból, hogy a rézsün most nem használt, rozsdás sínpár melletti fák némelyike erősen kifelé dől.

A MÁV-nál a pálya kijavítása határidejének még közelítő becslésére sem vállalkoztak, arra azonban halvány ígéretet tettek, hogy „a jelzett vonalszakasz második vágányának ismételt forgalomba helyezése után a MÁV-START Zrt. kezdeményezi a VPE-nél, hogy vizsgálja meg a vonatok megállításának lehetőségét Rákospalota-Újpesten.” Vagyis talán egyszer nem lesz lehetetlen küldetés a nemzetközi vonatok megállítása a külvárosban.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.