Nem aprózzák el az osztrákok

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2020.10.19. 12:00
Railjet tekereg az Alpok völgyében

Öt év alatt 17 milliárd 500 millió eurós beruházást terveznek a vasúton Ausztriában.

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) bemutatta az előttünk álló öt évre szóló vasúti fejlesztési tervét. A számok önmagukért beszélnek: az alpesi országban 2021 és 2026 között nem kevesebb, mint 17 milliárd 500 millió eurót, azaz körülbelül 6300 milliárd forintot fordítanak a vasút fejlesztésére.

A merész terveket Andreas Mathä, az ÖBB vezérigazgatója és az illetékes klímaügyi, környezetvédelmi, energetikai és mobilitásért felelős miniszterasszony, Leonore Gewessler mutatták be a nyilvánosságnak. Négy fő pillére van a beruházási tervnek: első pontja az S-Bahn kapacitásának további növelése a nagyvárosok vonzáskörzetében, a második főbb pont a regionális vasútvonalak modernizálása és villamosítása, harmadik sarkalatos pontja a teherszállítás kapacitásának növelése a vasúton, negyedik pontja pedig a digitalizálás.

(forrás: ÖBB)

Köztudott, hogy Ausztriában most nagy hangsúlyt kap a fenntartható és zöld mobilitás, a környezetvédelem. A most bejelentett nagyberuházásnak is a klímaválság elleni küzdelem egy mozaikjának tekinthető. A vasúttársaság tervei szerint többek között növelik a Meidling és Floridsdorf közötti S-Bahn befogadóképességét, mégpedig úgy, hogy peronokat hosszabbítanak meg. Így naponta több hosszú szerelvényt állíthatnak ki az egyes járatokra. Modernizálják és negyedik vágányt építenek például Meidling és Mödling között, valamint a Westbahn Linz és Wels közötti szakaszon is. Felújítják a Felső-Ausztriát Stájerországgal összekötő Pyhrnbahnt is.

Az osztrákok a vasútállomásokból és pályaudvarokból inkább mobilitási csomópontot szeretnének kialakítani, többszáz új parkolóhelyet és biciklitárolókat is építenek a jövőben. Bővítik a vasúti teherszállítási kapacitást is, bővítik például a Wien Süd terminált is. Sok pénzt költenek majd az egyes átrakodó terminálok zajcsökkentésére is. Az osztrákok szerint minden egyes vasútfejlesztésbe fektetett euró két eurót hoz a nemzetgazdaságnak, minden egyes befektetett milliárd pedig körülbelül 15 ezer új munkahelyet hoz létre. Az ÖBB tavaly 266,7 millió utast szállított, amivel Európa egyik vezető vasúttársasága.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek