Nyugdíjba küldik a Bardotkákat

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.10.26. 16:00
kiskep

A lassan, de biztosan közelgő decemberi menetrendváltás Csehországban lezár egy korszakot, mégpedig a 749-es sorozatú mozdonyok szolgálatát a ČD-nél. Nem állítják többé menetrend szerinti vonatok elejére a Bardotkának vagy Búskomornak (Zamračená) is becézett dízelmozdonyokat. Néhányuk múzeumba vonul.

A Sázava-menti Pacifik vonalán hétvégenként még Bardotka dolgozik<br>(fotók: Tevan Imre)

A nem villamosított mellékvonalakon jól ismert Bardotkák (hozzám ez a becenév közelebb áll, mint a búskomornak vagy haragosnak fordítható Zamračená) nemcsak a vasúti romantikára vágyó fotósoknak fognak hiányozni, hiszen a 749-esek megbízható mozdonyokként ismertek a vasutasok körében is. A hatvanas évek derekán nyilvánvalóvá vállt az akkori Csehszlovákiában, hogy a gőzvontatás az utolsókat rúgja. Szükség volt tehát itt is, ugyanúgy mint például hazánkban, a nem villamosított pályákon közlekedő személy-, gyors- és könnyebb tehervonatok élére tervezni egy strapabíró mozdonyt. Az első két prototípust, a T 478.1001 és T 478.1002 pályaszámú mozdonyokat 1964-ben gyártották. Akkoriban még nem döntötték el, hogy az erőátvitel elektromos, vagy hidraulikus legyen, ezért kétféle típus fejlesztése mellett döntöttek. A T 478.1-es sorozatú lett a elektromos erőátvitelű, a hidraulikus változat jelölése pedig a T 478.2 lett. Az első típus sorozatgyártása 1966 és 1971 között zajlott, s nem kevesebb, mint 230 ilyen mozdonyt sikerült legyártani a ČKD Praha műhelyeiben. Mivel az elektromos erőátvitel a mozdonyoknál bevált, ezért a T 478.2-es hidraulikus mozdonyok fejlesztését visszavonták. E jelölési típus viszont nem maradt sokáig üresen, hiszen 1969 és 1970-ben összesen 82 mozdony készült, ami a 749-esekkel majdnem teljesen megegyeztek, csak a gőzgenerátor hiányzott belőlük. Később ők lettek a 752-esek.

Čerčany felé kanyarog a festői prágai lokalbahnon a 749-es

A Bardotkákat elsősorban a személyszállításban használták a kezdetektől fogva, de persze idővel megjelentek a könnyebb tehervonatok élén is. Legfőbb rendeltetésük a 464.0, 354.1, 354.7 és 365.0 gőzmozdonyok forgalomból való kiváltása volt. A két prototípus a morvaországi Brno depójában lelt otthonra, a szériagyártás első példányai pedig Prágába kerültek. Ezen kívül a gépekből jutott jócskán szerte az országba, például České Budějovice, Jihlava, Břeclav, Veselí na Moravě és Děčín depóiba, Szlovákiában pedig a pozsonyi, kassai, zólyomi, eperjesi és pelsőci depókba jutottak. A régi csehszlovák jelölési rendszer változtatását követően a T 478.1 típusúakat 751-es jelöléssel illették, a T 478.2 típusúakat pedig átszámozták 752-re. A kilencvenes években Csehországban végbement felújítást követően újra átszámozták őket, így lettek 749-esek.

Egy szokatlan gúnyájú Bardotka közelít a prágai főpályaudvarra<br>(fotó: a szerző)

A 749, 751 és 752 sorozatú dízelmozdonyokról elmondható, hogy megbízható és az egyik legjobb minőségű mozdonyok közé tartoznak mind a mai napig a cseh és szlovák pályákon. Hátrányai közül említhetjük a gázolajfogyasztásukat, ami elég nagy, túlságosan is hangosak, s a nyári forróságban elviselhetetlenül meleg tud lenni a vezetőálláson – légkondi persze nincs. Mindezek ellenére közkedvelt gépek, s megszolgálták a vasutat mindkét csehszlovák utódországban. A kilencvenes évek során (1992–1995) felújított mozdonyok (749-es sorozat) Csehországban elsősorban a személyszállításban segítenek. A 751-es és 752-es sorozatú gépek pedig Csehországban és Szlovákiában is a teherszállításban teljesítenek szolgálatot rövidebb kiszolgáló vonatok élén. Ezekre még a jövőben is szükség lesz, bár igaz, hogy egyre kevesebb az üzemképes 751-es és 752-es. Főjavításokat ugyanis már 1998 óta nem végeznek rajtuk. Talán majd most javul a helyzet, ahogy visszahívják őket a személyszállításból, így tehervonatok élére kerülhetnek a felújított 749-esek.

Műszaki adatok:

 

Gyártó:

ČKD Praha

Gyártva:

1964–1971

Felújítás:

1992–1995

Számuk:

230 (751) + 82 (752) = 312

Hossza:

16 500 miliméter

Szélessége:

2 950 miliméter

Magasság:

4 103 miliméter

Forgócsaptáv:

9 000 miliméter

Súly:

75 tonna

Nyomtáv:

1 435 miliméter

Motor típusa:

K 6 S 310 DR

Üzemanyagtartály:

3 000 liter

Vonóerő:

120 kilonewton

Teljesítmény:

1 102 kilowatt

Maximális sebesség:

100 kilométer/óra

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek