Ritka ünnep, utasszállító Jumbo-átadás új felhasználónak

iho   ·   2014.10.02. 08:45
cim_airchina

Újabb üzemeltető lépett az új Jumbo utasszállító változatának üzemeltetői közé, de az Air China csak második a sorban, mióta a továbbfejlesztett óriásgép, a Boeing 747-8i 2011 óta megjelent az égen. A napokban vehette át a pekingi központú légitársaság a hét megrendelt közül az első ilyen négyhajtóművesét, amely 366 utassal repülhet: 266 az economy, 36 a prémium economy, 52 a business és 12 az első osztályú ülések száma.

Az Air China a maga választását a típus kedvező gazdasági jellemzőivel és azzal magyarázta, hogy a társaságnak igen jó tapasztalatai vannak a korábbi 747-es változat, a 400-as üzemeltetése kapcsán, ezekből az utolsó példányt a cég 2015-ben búcsúztatja a flottájából. Az Air China az új gép átadásakor nem felejtette el hangsúlyozni, mekkora szerepe volt az elődnek abban, hogy a légitársaság sikeresen kiléphetett a nemzetközi porondra.

Az Air China első 8-as Jumbója, amikor kigördült a festőhangárból...

Az új hajtóművekkel, meghosszabbított törzzsel, modernizált rendszerekkel és a 787-es kapcsán kialakított új típusú belső berendezéssel repülő 747 két változata közül egyelőre a teherszállító F a sikeresebb, erre hatvankilenc rendelés futott be és már ötvenegyet leszállítottak, ilyen gép jár rendszeresen Budapestre is a Cargolux színeiben. Az utasszállítókra eddig azonban még csak ötvenegy gépre kötött szerződést, és mindössze négy légitársasággal, az eddig leszállított tizenöt példányt a Lufthansa kapta, köztük az 1500-ik Jumbót, illetve nyolcat készítenek vagy készítettek meg nem nevezett vevőknek VIP-gépként. Az Air China után a Korean, majd az orosz Transaero állítja forgalomba a típust.

A mostani átadás megint csak beindította a szakértők spekulációit arról, vajon a Boeing kitart-e az üzletileg eddig nem túl sikeres óriás programja mellett. A Boeing 747-est is elérte az a sors, ami korábban a konkurencia négyhajtóművesét, az A340-est: a gyártó saját, jól sikerült kéthajtóműves típusai szorítják ki őket, amelyek hasonló teljesítményre képesek, de jóval alacsonyabb költségek, üzemanyagszámlák kíséretében.

...és az első felszállásakor

Az biztos, hogy még lesz 747-es megrendelés, méghozzá belföldről, egyfelől a háború esetén a levegőből dolgozó harcálláspont, a „Doomsday” 747-esek, másfelől az Air Force One szerepét betöltő Jumbók lecserélésére. Ezügyben némi csalódást keltett Farnborough, egyes hírek szerint ott kellett volna új Jumbo-vevőket bemutatni, bár a Boeing annyira nem ragaszkodik a nagy szalonokon történő nagy bejelentésekhez, mint európai versenytársa.

A mostani átadási ünnepségen mindenesetre a Boeing elnöke megint csak cáfolta, hogy leállítanák vagy akár csak tovább lassítanák a 747-8-as programot. Ray Conner egyfelől annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy az első ázsiai partnernek adhatják át a gépet, a 747-es program helyettes vezetője pedig elmondta: a gyártó több társasággal folytat intenzív tárgyalásokat a Jumbók megvásárlásáról, „komoly aktivitás” érzékelhető a gép körül, és a Boeing éppenséggel a típus ázsiai sikereit reméli.

A másik kínai óriás társaság inkább a kéthajtóműves Boeing-szélestörzsű mellett döntött

De ami ebben a pillanatban a biztosabb sikerek pályáját jelzi, az egy másik átadási ünnepség volt a napokban: ezen a China Eastern kapta meg első 777-300ER típusú gépét. A Triple Seven különféle változataiból ugyanis még 573 vár leszállításra, és ennek a továbbfejlesztett változatára, a 777X-re már 286 példányos a rendelésállomány, pedig ez a verzió még csak a komputeres tervezőrendszerekben létezik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek