Vasút a Tiszavidékre

A történelemkönyvek a császári belügyminiszterről csak Bach-korszaknak nevezik a szabadságharc leverését követő évtizedet. Politikailag a „rebellis magyarok” büntetése, azaz kemény központosítás zajlott, el kell azonban ismerni, hogy – többek közt a gabonakonjunktúra miatt – a gazdaság új lendületet vett. Magyar és külföldi magántársaságok kezdték kiépíteni a ma is jelentős vasútvonalakat, igaz, a bécsi kormány elvárásai szerint, az osztrák gazdasági érdekek szolgálatában.

Az 1855-ben alakult Tiszavidéki Vasút 1856. november 10-én szerzett kizárólagos jogot a Pest–Miskolc, Miskolc–Kassa, Miskolc–Debrecen és Arad–Szajol vonalak építésére. A negyvenmillió forint részvénytőkéjű társaság 1857-ben megvásárolta az államtól az 1847-ben megnyílt cegléd–szolnoki vonalat, majd lendületes építkezésekbe kezdtek. Még abban az évben megépült a Szolnokot Püspökladányon át Debrecennel összekötő vasútvonal, 1858. április 24-én a Püspökladány–Nagyvárad, október 25-én a Szajol–Arad, 1859. május 24-én a Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc, végül 1860. augusztus 14-én a Miskolc–Kassa vonal. Érdemes a térképen megnézni: a vasúti gerinchálózat fontos vonalairól van szó.

Mindezek ellenére a Tiszavidéki Vasút túlköltekezte magát: már 1858-ban engedélyezték a törzstőke negyvenről huszonnégymillió forintra leszállítását, 1859-ben szintén anyagi nehézségek miatt lemondtak a Pest–Miskolc vonal megépítéséről (ezt 1860-ra a Magyar Északi Vasút Hatvanig, 1870-re Miskolcig építette ki), és engedményt kaptak a kormánytól a műtárgyak egyvágányúra építéséhez. Emellett főleg 1860 után egymást érték a sajtókritikák is a német vezényleti nyelv és a magas tarifák miatt.

Az 1868-ban a Magyar Északi Vasút felvásárlásával kezdődött államosítás végül 1880-ban érte el a Tiszavidéki Vasutat, az utolsó, a társaság nevéhez köthető vonalat (Mezőtúr–Szarvas) már a MÁV adta át.