Vasúti pályával bővül a bázeli kikötő új medencéje

iho/vasút   ·   2023.02.06. 12:00
bazel_kikoto

A kikötő Svájc egyetlen hozzáférési pontja a Rajnához, ezért kulcsfontosságú a Rajna–Alpok TEN-T-folyosó fejlesztésében.

Jelentős változások állnak a svájci folyami létesítmény előtt: Basel-Stadt kanton parlamentje javaslatot nyújtott be a kanton kormányának arról, hogy áthelyezzék a Klybeckquaitól a kikötő várhatóan 2024-ben üzembe álló harmadik medencéjéig, a Hafenbecken 3-ig vezető sínpárt. A kanton szerint az új rendszer a jelenlegihez hasonló kapacitást fog tudni kezelni, viszont kevesebb helyet és infrastruktúrát igényel majd. A folyó mentén vezető vasúti pálya egy részét valóban át fogják helyezni a kikötő központi területére, hogy helyet tudjanak felszabadítani egy új városi beruházásnak.

Az áthelyezés a számítások alapján 192,5 és 357,5 millió euró (vagyis jelenlegi árfolyam alapján nagyjából 77 és 143 milliárd forint) közötti összeget fog kóstálni. A kanton szerint költség magába foglalja a teljes vasúti projektet, a szükséges földterületek felszabadítását célzó pótlási és áthelyezési intézkedéseket, valamint a területvásárlást. A munkálatok során el fogják bontani a Klybeckquainál futó vasúti pályát.

Balra a kikötő vasúthálózatának jelenlegi elrendezése, jobbra pedig a jövőben várható kinézet (kép forrása: Basel-Stadt kanton / railfreight.com)

A kanton vezetése úgy véli, vegyesen kell létrehozni lakó-, munka-, kulturális, szabadidős és gasztronómiai körzeteket. A beruházással várhatóan több mint nyolcezer embernek teremtenek munkát és lakhatási lehetőséget. A vasútnak a Rajnától távolabbra történő áthelyezésével a folyópart szabadon használhatóvá válik.

Az új városfejlesztési terv megvalósításának egyik első intézkedése a Gasverbund Mittelland (GVM) mérőállomásának áthelyezése. A projekt továbbtervezését és a GVM-állomás áthelyezését magába foglaló változatát 2023 második negyedévében terjesztik majd a svájci parlament felsőháza elé. A beruházás további részleteiről egyelőre nem nyilatkozott Basel-Stadt kanton – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünkön a bázeli kikötő konténertermináljának egy része. Kép forrása: Basel-Stadt kanton / railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek