Vonattal megy Kínába a Metrans
Méghozzá sajáttal: elindult a cégcsoport első, Budapestről Kínába tartó konténerszállító tehervonata.
Méghozzá sajáttal: elindult a cégcsoport első, Budapestről Kínába tartó konténerszállító tehervonata.
A hazai A-Híd Zrt. által felújított vasútvonalon telepítették az első világító sorompórudakat Észak-Csehországban.
Október 21-étől már az e-Személyihez is hozzá lehet rendelni a bérletet, így nem szükséges papíralapú bérletet hordozni.
„Túlígérték magukat a gyártók” – mondja a társaság vezére. Az igazi probléma a hajtóművek érettsége. A forró Öböl-térség fokozott igényei.
November 16-án megteheti hazánk egyik legszebb vasútvonalán, a Bakonyban, a Zircuha expresszen!
Az elfogadott költségvetési tervezet szerint jövőre 1,16 milliárd euróval gazdálkodhat a közlekedési és építésügyi tárca, ez 5,39 millió euróval több, mint idén.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló október 14-étől október 20-áig.
A tervezettnél rövidebb idő alatt repülte az irdatlan távot a vadonatúj Dreamliner, de az európaiak azt remélik, az A350-1000 lesz a társaság típusa ultrahosszú vonalaira.
Néhány mini pályafelújítással bővült az eddig ismert lista, ám ha nem figyelnek oda ezekre, akkor bizony bosszankodhatnak.
Az őszről sokszor a nyirkos, hideg idő jut eszünkbe, amitől könnyen rosszkedvű lesz az ember. Pedig az őszi természetnek rengeteg szépsége van: jellegzetes színek és illatok. Az őszi hangulatok inspirációul szolgálnak a parfümökhöz, és otthonunkban is az évszakhoz illő kellemes illatokat keressük.
A harmadik negyedévben kiugró: a teljes bérlői kereslet csaknem 155 ezer négyzetmétert tett ki, ami negyvenkét százalékos növekedést jelez az előző év azonos időszakához képest és negyvenöt százalékos növekedést az előző negyedévhez képest – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF).
Egyre többen használják a szeptemberben megnyílt családi várót az állomáson. A gyermekkel utazók nagy örömére az új helyiségben játszósarok mellett gyermekmosdó és pelenkázó is van.
A pályaszakasz tizennégy és fél kilométeren épülhet át, a nagyállomás és a Tócóvölgy között kétvágányúvá is válhat.