Tovább négysávosodhat a 37-es főút
Kiírták a közbeszerzést a Gesztely és Szerencs közötti bő tizennyolc kilométeres szakasz átépítésére.
Kiírták a közbeszerzést a Gesztely és Szerencs közötti bő tizennyolc kilométeres szakasz átépítésére.
Tavaly december óra használhatják emelt, 130 kilométer/órás sebességgel az M15 autópálya négysávosra bővített szakaszát az autósok. A 14,5 kilométeres szakaszon az elmúlt hónapokban a befejező munkák zajlottak. A fejlesztéssel teljes hosszban megvalósult az autópályás összeköttetés Budapest és Pozsony között.
A munkálatok miatt június 29-étől július 10-éig útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani.
Volt, akit negyvennyolcszor kaptak bliccelésen.
Új közlekedési koncepciót fogadtak el a bécsi belváros forgalomcsillapításával kapcsolatban, amely még ősz előtt megvalósul. Nagyrészt megszűnik az átmenőforgalom és egy csendesebb, jobb levegőjű és összességében élhetőbb kerületet kapnak a bécsi polgárok.
A 84-es főút új korrekciós szakaszának mihamarabbi átadása érdekében átszervezték a Sopron Kelet csomópont építését, csökkentve ezzel a jelenlegi terelés okozta fennakadásokat.
A BKV egyik, közel húszéves Volvója vázig leégett.
A munkálatok miatt a 84-es főúton, Nagycenk térségében változik meg a forgalmi rend.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló június 1-jétől június 7-éig.
A Scania és „norvég Tesco” régóta együttműködik, ha nagy teljesítőképességű tehergépkocsikat kell üzembe állítani.