Megtiltotta tizenhárom BKV-busz és öt trolibusz közlekedését a Fővárosi Kormányhivatal
Műszaki hibákat találtak a járműveknél.
Műszaki hibákat találtak a járműveknél.
A Közlekedési Múzeum a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeummal (MOGIM) együttműködésben megnyitotta Ikarus – A Busz című kiállítását.
A Zsuzsi Erdei Vasút augusztus utolsó hétvégéjén is izgalmas programokkal várja mindazokat, akik a természet közelségére és tartalmas kikapcsolódásra vágynak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók augusztus 30-ától elfogadják a szeptemberi helyközi dolgozó- és tanulóbérleteket járataikon.
A HÉV vezetője könnyű sérülésekkel úszta meg a balesetet.
Ismét Luca Bertossiót sikerült maga mögé utasítani.
Ők nem mások, mint a mérnökök – ezúttal azok, akik a világ leggyorsabb szuperexpresszeit is képesek lefékezni.
A "zavart férfi" miatt egy időre nem fogadhatott gépeket a 13R/31L. Kábítószer is lehetett a dologban...
Felsővezetéki zárlat van valahol Kelenföld és Gárdony között, keresik a szakemberek a hibát.
Az osztrák szervezet szerint a budapesti kormány visszaélt a pandémia miatt kapott felhatalmazással. A sztrájkot tiltó rendelet precedenst teremthet?
Ha nincs megegyezés, keddtől leállás, ez volt az irányítók szakszervezetének álláspontja, a kormány közbeszólt..
Az elmúlt napok esőzései jelentős fennakadásokat okoznak a nemzetközi vasúti áruforgalomban.
A Budapest Airport tulajdonosai kevésnek tartják a magyar kormány ajánlatát, de nem utasították el, írja a kormányközeli napilap.
15 perc önálló repülés, néhány perc súlytalanság, sima visszatérés.
Július 10-én egy kisvonatozást követő erdei túrán lehet megismerkedni az Erdőspuszták történetével, július 11-én pedig a terápiás kutyák világát mutatják be egy interaktív bemutatón.