Kazahsztánnak nem közömbös Záhony
A Kínából Záhonyba érkező vasúti áruforgalom útvonala érinti Kazahsztánt is, ezért a jelenleginél még szorosabb stratégiai együttműködés nyílhat a két ország között.
A Kínából Záhonyba érkező vasúti áruforgalom útvonala érinti Kazahsztánt is, ezért a jelenleginél még szorosabb stratégiai együttműködés nyílhat a két ország között.
Háromezer P+R parkoló és a vasútállomásra kerékpárral érkezőknek minimum 2000 B+R biciklitároló tervezését kezdi meg a Budapest Fejlesztési Központ.
Az értékesítésre szánt tartozások többségét 2013-as és 2014-es jegynélküli utazások miatt kiszabott bírságok teszik ki.
Összesen húsz 380-as sorozatú mozdonya van a Cseh Vasutaknak, amiktől szívesen megválna.
Estére végeznek a helyreállítással, ezért az ideiglenes közlekedési rendet éjfélig meghosszabbították.
Fotóriporterünk megnézte, hogy haladnak a mentéssel Ferencvárosnál. Van még mit csinálni.
Az év végéig 490 alkalmazottjától válik meg a szlovák állami tehervasúti cég.
A Murmanszk közelében, a Kola folyó felett feszülő műtárgyat mindössze százöt nap alatt cserélte ki az RZSD.
Egy üres autószállító vonatba szaladt bele egy konténervonat éjjel. Négy autószállító kocsi kisiklott.
Október 24-én, szombaton már harmadik alkalommal lehet különvonattal utazni a Somogyszob–Balatonszentgyörgy vasútvonalon. Humorban sem lesz hiány!
Ha esetleg a járványszerűen terjedő lehetetlen helyzet miatt egynapi járóföldnyi körzetben nem találnának újságárust, keressék a kiadót!
Az Alstom hidrogénmeghajtású motorvonatát még márciusban próbázták mindenre kiterjedően Groningen tartományban.
Dombóvár környékén két hét alatt ahol, csak bírnak, rendet raknak. Máshol többnyire a folyamatban lévő projekteket dolgoznak, de a GYSEV környékén is lesz néhány „minimunka”.
Valenciában szerelik azokat a Stadler Citylinkeket, amelyek Szeged és Hódmezővásárhely között ingáznak.
Az idei nyolc százalékos visszaesés ellenére a számítások szerint évente 2,3 százalékot fog nőni a piac a következő öt év során.