Deutschland, Deutschland, do toho!

iho/vasút   ·   2012.08.24. 19:00
00

A nemrég megkötött, mintegy százmilllió eurós szerződés hét, egyenként hétkocsis RailJet megvásárlására szól, és magában foglalja a lehetőséget további nyolc, nyolckocsis szerelvény vásárlására is, ha 2013 közepéig lehívják az opciót. Így szól a gyártó Siemens tényszerű közleménye, ám a történetet érdemes távolabbról kezdeni.

Elég a térképre nézni, hogy lássuk, Csehországot szinte körbeveszik a német nyelvű országok. A cseh történelem másról se szól a középkortól a Fehérhegyi csatán keresztül a második világháborúig, hogy megóvják függetlenségüket, illetve létüket a germánságtól. Egyszer csak azonban úgy gondolták a cseh vasutas stratégák, hogy ideje lenne ezúttal előnyükre fordítani földrajzi helyzetüket. A mai két németajkú állam fővárosa, Berlin és Bécs között éppen a Cseh Köztársaságon, mégpedig annak két legnagyobb városán, Prágán és Brnón keresztül vezet a legrövidebb út.

Ma is járnak cseh EuroCityk (EC) a Berlin–Drezda–Prága–Brno–Bécs tengelyen, de az igazi nagy üzlet eddig nem indult be. Pedig már a Pendolinókat is jelentős részben erre a célra szerezte be a České Dráhy (ČD) államvasút. A bedőlő kocsiszekrény révén az ívekben nagyobb sebességgel futni képes, három áramrendszerű motorvonatok azonban azóta is belföldön, illetve legfeljebb Szlovákiában járnak.

A csehek viszont nem tettek le terveikről, több mint egy éve jelentették be, hogy tizenhat Viaggio Comfort szerelvényt vesznek. (Ez a hivatalos név, hiszen a RailJet az ÖBB, az osztrák államvasút márkaneve, de mindenki ez utóbbin emlegeti a Jetiket.) Több érdekessége is volt az ügyletnek. Nem új rendelésről volt szó, hanem az eredetileg az ÖBB gigavásárlásához kapcsolódó opcióból engedtek (volna) át a cseheknek. Akik viszont nem kérték a szerelvényekhez való mozdonyt (A Siemens Taurusait), hazai Škoda gépekkel tervezték a trakcionálást.

A képre kattintva további felvételek nyílnak meg<br>(forrás: Siemens)

Aztán mégis a Škoda akadékoskodott, mert ők szerettek volna motorvonatot eladni a nagy Berlin–Bécs-tengelyhez. De az üzletre nem a hazai jáműgyártó, hanem a német államvasút jelentette az igazi veszélyt. A Deutsche Bahn nagyon morcosan fogadta a potenciális versenytársat a hazai síneken. Még azt is kilátásba helyezte, hogy az évtizedek óta létező nemzetközi vonatokat sem lesz hajlandó fogadni, vagy legalábbis nem a régi rendben, barátságos, kölcsönös kocsifutás-elszámolós rendben, hanem csak üzleti alapon. (Ez szerencsétlen esetben a Budapest–Prága–Berlin vonatokat is rosszul érinthette volna.) A DB azt is bejelentette, hogy a (Hamburg)–Berlin–Prága vonalon nem a ČD lesz a partnere, hanem annak legnagyobb hazai konkurense, a RegioJet.

A ČD-vezetők alighanem megijedtek, még szerencse, hogy óvatosak voltak a Jeti-üzlet letárgyalásakor, a Pendolino-ügyből is tanulva visszalépési klauzulát is belefoglaltak a kontraktusba, írja a Railway Gazette. Egy ideig úgy nézett ki, nem lesznek cseh Jetik, de aztán megszületett a kompromisszum. Vesznek, de kevesebb, csak hét szerelvényt, a többi nyolcat csak opcióként írják a szerződésbe. És a lényeg: a világoskék-sötétkék RailJetek nem lépnek Németország földjére, a nagy tengelynek csak a déli felén fognak járni Ausztria és Csehország között.

Az osztrákok hozzáállása merőben más az üzlethez, mint nagy testvérüké, már csak azért is, mert a szerelvényeket Grácban gyártják, a végszerelést a Siemens bécsi gyára végzi. A másfél év múlva esedékes menetrendváltástól (ez a szállítási határidő) a Grác–Bécs–Brno–Prága vonalon a ČD és az ÖBB 70-30 arányban osztozik.

A hétkocsis szerelvények három kocsiosztályon (első, Business és Economy) összesen 446 ülőhelyet kínálnak, a vonatban büfékocsi, akadálymentes WC, kerekesszék-emelő, gyermekmozi és babakocsi-tároló is lesz.

A regionalbahn blog értesülései szerint még nem tudni biztosan, hogy a közös, osztrák–cseh üzemeltetésű RailJet-viszonylaton a vonatokat végül a nagy kálváriát járt Škoda 380-as mozdonyok vagy osztrák 1216-osok fogják-e vontatni, bár nagyobb esélye az utóbbinak lehet.

A felek természetesen további bővítésen is gondolkoznak, az opcionális szerelvények akár a Budapest–Brno–Pozsony–Budapest útvonalon is járhatnak egyszer. És a slusszpoén: a DB továbbra is a ČD-t kéri a (Hamburg)–Berlin–Prága EC-k üzemeltetésére, mert a RegioJetnél egyelőre tisztázatlan kérdések vannak a finanszírozás és a járműállomány frontján.

Kapcsolódó hírek