Gyorskatamarán Budapesten, tovább újulhat a 3-as metró – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2019.12.01. 18:00
m3_vaganyillusztracio0

Budapesten járt a Twin City Liner. A Central Danube kétszázötven ülőhelyes gyorskatamaránja teltházzal, hat óra alatt tette meg a Bécs–Budapest utat. A budapesti négy csillagos hotelben eltöltött két éjszakával együtt az út háromszázötven euróba, vagyis bő százezer forintba kerül. A nyitó járat érdeklődése okán 2020-ban háromszor is megszervezik majd az utat. A Twin City Liner a Schwedenplatz/Wien City kikötőjéből naponta kétszer, szezonban akár háromszor indul Bécsből Pozsonyba, és érkezik ugyanoda vissza már tizennegyedik éve. A járaton jelenleg használt katamaránt Angliában építették és idén év elején állt forgalomba.

Budapestre látogatott a bécsi Twin City Liner gyorskatamarán, jövőre háromszor is jár majd a magyar fővárosban (fotó: Vörös Attila)

Ismét leállnak a fővárosi Volvo hibridbuszok. A huszonnyolc Volvo 7900A Hybrid így másodjára tűnik el a főváros közlekedéséből, mivel a Volánbusz a jövőben nem kívánja tovább üzemeltetni a típust. Habár a buszok még csak négy évesek, azonban a rendelkezésre állásuk pocsék, átlagosan minden negyedik javítás alatt van, de olyan napok is előfordultak, amikor még az állomány felét se tudták kiadni. Üzemanyag-megtakarításuk sem meggyőző, illetve a járművenként harmincmillió forintos éves bérleti díj is drágította a költségeket.

Új Traxxok a CD Cargónál. A csehek tíz, plusz opcionálisan további negyven többáramnemű, MS3 verziójú mozdony rendeltek a Bombardier-től 2018 augusztusában. Az első, 388 001 pályaszámú gép nemrég készült el, jelenleg a csehországi Velimben található vasúti tesztpályán végeznek el vele különböző futópróbákat, a vasúttársaság ezt követően veheti át. A Traxxok Csehországon kívül Szlovákiában, Németországban, Ausztriában, Lengyelországon és Magyarországon is közlekedhetnek majd.

Elkészült a CD Cargo első újgenerációs Traxx mozdonya. A gépet további minimum kilenc, opcionálisan pedig még negyven követheti (kép forrása: CD Cargo)

Elkészült az új nightjetek látványterve. Az ÖBB a napokban mutatta be a Siemenstől nemrég rendelt éjszakai vonatainak belső kinézetét. Az osztrákok tervei szerint a hétkocsis nightjet-szerelvények két ülőhelyes, három fekvőhelyes és két hálókocsiból fognak majd állni. A hálókocsikban bevezetik az egyágyas verzióban is elérhető Minisuites kategóriát is. Újdonság lesz a főleg a családokat megcélzó négyágyas hálókocsi kupé: a négyágyas kabinokban az ágyak összetolhatók lesznek. A tizenhárom új szerelvény 2022-től áll majd forgalomba.

Újulhat a 3-as metró középső szakasza is. A felújításra kiírt közbeszerzést a Swietelsky nyerte el, a nettó 90,9 milliárd forintos beruházás során a cégnek 2022 végéig kell átépíteni a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszt. A rekonstrukciós munkálatok már a déli szakasz átadása előtt elkezdődnek: 2020 márciusában az Arany János utca és Ferenciek tere, júliustól pedig a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokon is elindul a korszerűsítés – ezeken a megállókon a szerelvények megállás nélkül át fognak haladni. A Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák közötti szakasz teljes lezárása a déli szakasz forgalomba helyezése után, 2020 végén várható. A Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások 2022-ben újulnak meg.

2020 márciusában megkezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszának felújítása (illusztráció: BKV)

Marad a Volánbusz Békéscsaba helyi járatain. A Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) 2017-ben két évre nyerte el a szolgáltatási szerződést, mely idén év végével lejár. Az új kiírásra egyedül a jogutód Volánbusz adott be pályázatot. A helyi autóbusz-közlekedésért jelenleg évente 234 millió forintot fizet a város, a Volánbusz azonban ezt negyvenkilencmillióval szeretné emelni. A benyújtott pályázatban azonban ötszázmillió forintos igény szerepel, melyet az önkormányzat nem tud kigazdálkodni. A jogszabályok értelmében ha a kiírt közbeszerzést eredménytelennek nyilvánítják, legfeljebb két évre ismét élhet az önkormányzat a szükséghelyzeti kijelölés lehetőségével.

Halad a startos Talentek felújítása. A MÁV-Start Bombardier-motorvonatainak első korszerűsített példánya októberben állt forgalomba, még a hagyományos piros festéssel. A napokban elkészült az első új, kék–fehér színtervű szerelvény is: a 425 003-as a Győr és Bécs közötti EUregio-járatokon teljesít majd szolgálatot. A vasúttársaság több évnyi kínlódást követően idén tavasszal döntött a gyors fékkopás miatt eső-kelő motorvonatok tarthatatlan helyzetének normalizálásáról: két évre szóló szerződést kötött a MÁV Vagonnal és az ÖBB-vel a Talentek javítását és felújítását illetően. A kipofozás során nagyjavítást kapnak a forgóvázak, a fékrendszer, a vezetőállás és az utastér, továbbá megújulnak a lengő tolóajtók, a lépcsők, a WC-berendezés és a klímaberendezés is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek