Meghosszabbítja a vállalati elektromos autókra kiírt pályázatát az Energiaügyi Minisztérium
A programot tavaly februárban indították, egy járműre akár négymillió forintos állami hozzájárulást is kaphatnak a cégek.
A programot tavaly februárban indították, egy járműre akár négymillió forintos állami hozzájárulást is kaphatnak a cégek.
A jégtörő képességgel felruházott sarkvidéki kutatóhajó építése 2021-ben kezdődött. Ezzel Japán is beszáll az örök jég fogságából egyre gyorsuló ütemben kiszabaduló térség gazdasági potenciáljának felderítésébe.
Az újrahasználható kesztyűket többszöri használatra tervezték, amelyek megfelelő tisztítást és tárolást igényelnek, míg az eldobható kesztyűket egyszer használatos alkalmazásokra tervezték. Mindkét típusnak különböző előnyei vannak az iparágtól és a feladat követelményeitől függően.
Lengyelország nemzeti légitársasága a nagy hatótávolságú utasszállító repülőgépeket fejlesztési koncepciójának megfelelően az új interkontinentális desztinációkon kívánja üzemeltetni.
A spanyol vállalat megvenné a lengyel villamosgyártót, még idén árajánlatot is tesznek.
Jegyezzük meg: Extended Range Electric Vehicle, azaz EREV. A kiterjesztett hatótávolságú villanyautót átmeneti megoldásnak szánják az üggyel foglalkozók. Mindaddig lesz benne ráció, ameddig nem épül ki teljesen a megfelelő hatótávolságú e-járműveket kiszolgáló töltőinfrastruktúra.
Csokorba szedtük, mely vonatok és buszok közlekednek a megszokottól eltérően.
A Rhomberg Sersa Rail Group és a Porr Group konzorciuma 76 millió euróért hozhat létre összesen ötvenöt kilométernyi, zúzottkő nélküli pályát a készülő műtárgyban.
Pálházán már március 15-én elindultak a keskeny nyomközű szerelvények, a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton pedig április 5-ével kezdődik meg a tavaszi szezon.
Minden évszakban nagy feladatot jelent a gyermekek gardróbjának összeállítása. Kiváltképp igaz ez akkor, amikor nagyjából évszakonként nőnek át egy-egy méretet, így minden új évszak kezdetén egy teljesen új garnitúrával kell készülni
Most a 74,7 kilométer hosszú Gorbonok–Kapronca–Varasd vonalszakasz korszerűsítésének fognak neki. A beruházás 190 millió eurót kóstál, melyet részben az Európai Beruházási Banktól (EIB) felvett kölcsönből finanszíroznak.
A Helvetic Embraer E195-E2-esénél nagyobb gépet még nem fogadott a repülőtér.
Budapest zöldebb, közlekedése még biztonságosabb lehet: a Fővárosi Közgyűlés március 26-i, szerdai ülésén jóváhagyta a BKK nagykörúti fejlesztésének tervezésére vonatkozó feltételes közbeszerzés elindítását.
A Gyöngyösi utcai metrómegálló környékén is logikusabban elhelyezett információkkal, közérthetőbb elemekkel segítik a közlekedőket, hogy Budapest és közösségi közlekedése még élhetőbbé és kényelmesebbé váljon.