Minden eddiginél több, hatvanezer európai fiatal vonatozhat ingyen jövőre
Az ifjúság európai éve lesz a 2022-es, ennek alkalmából az Európai Bizottság fiatalok tízezreinek teszi lehetővé a díjmentes vasúti utazást az EU-n belül.
Az ifjúság európai éve lesz a 2022-es, ennek alkalmából az Európai Bizottság fiatalok tízezreinek teszi lehetővé a díjmentes vasúti utazást az EU-n belül.
Az európai Nyitott Égbolt összesen tizenkét repteret nyit meg, a Wizz bővít, a Ryanair is készülődik. Európai repülésbiztonsági és fogyasztóvédelmi normák Ukrajnában is.
Október 4-én emelték be a Déli összekötő vasúti Duna-híd új, középső híd acélszerkezetének zárótagját. Ezzel ismét nagyot lépett előre a hídkorszerűsítési projekt. Tervezetten december közepétől már két új felszerkezeten közlekedhetnek a szerelvények a Duna felett.
Az első olyan nemzetközi vonatjegyeket, melyeket több különböző platformon keresztül és előre is le lehet foglalni, továbbá amik késés esetén jobban támogatják az utazást, 2025-re szeretnék megvalósítani. A teljesen problémamentes jegyrendszerrel 2030-ra számolnak.
A DB és a Siemens közös, Digital S-Bahn Hamburg elnevezésű projektje úttörő szerepet játszik a digitális vasúti közlekedésben.
Egyre több a vevők között az új tulajdonos vagy résztulajdonos. A NetJet száz Phenomot vesz, a Honda új, nagyobb gépet épít, továbbfejlesztik a Citation-családot.
Október 28-án Vasútakadémia Szeminárium a VPE és a Hungrail szervezésében.
Befejeződtek a munkálatok és hivatalosan is átadták a Kelenföld és Százhalombatta között megújult vasúti pályát.
A Csepeli ipartelepekre vezető műtárgy napjainkra teljesen elhasználódott, csak öttel cammoghatnak rajta a vonatok, ezért a NIF tendert írt ki egy új hídszerkezetre, melyet másik helyen hoznának létre.
Elképesztően sok szerepkörben repül, ritka nagy számban, új változata még inkább hasonlít a nálunk használt helikopterekre, de nincsenek saját fegyverei.
2018 óta már hagyománynak számít az októberi emlékvonatozás, amit idén október 16-án, szombaton rendeznek meg.
A Kijevből Hszianba tartó, történelmi fontosságú szerelvény negyvenhárom konténernyi fát cipel.
Összesen hat étkezőkocsi újul meg teljesen, az első már forgalomba is állt Pozsony és Kassa között.
Az első forgalomba állása után 14 évvel decemberben adják át az utolsó hármat. Visszahoz a forgalomba jónéhányat jónéhány társaság, a Qatar is, amelynek főnöke tavasszal még a teljes kivonásról beszélt.
A 7726-os vonatba sorozták a 1206-os V43-ast. Rókusig tartott a kirándulása.