Négy év alatt 900 útszakaszra 280 milliárdot költ a kormány
Az idén 207 útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, közel 102 milliárd forint értékben.
Az idén 207 útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, közel 102 milliárd forint értékben.
A cég az idén 170 éves Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elismerését kapta meg..
A kínai termékeket szállító szerelvény Írországból érkező árukkal megrakva tér majd vissza Kínába.
Maximum három hét, a felületjavítástól és gumipucolástól a kaszáláson át a fénytechnikáig. A munkálatokat végzőket megóvják a fertőzéstől.
A legfontosabb változás a villamosítás újbóli beindulása a 29-esen. A többi nagy munka ismert, de van pár új „apróság” is.
36 egyhajtóműves a hatalmas őserdők fölé, az E-Gripen értékét erősen növeli a technológiai transzfer.
Forgalomba áll a harmadik KISS: már két emeletes motorvonat jár majd a váci és egy a ceglédi vonalon.
A Magyar Autóklub országos elnöksége érdemi együttműködést vár a főpolgármestertől a budapesti közlekedés, így többek között a kerékpársávok kérdésében.
Útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani.
Mesterséges intelligencia a közlekedésben: lassan múlt idő, annyira természetes
A légierő harkovi növendékei voltak a gépen, a halottak száma 25, lehet, hogy a gép már a levegőben égett.
Öt köves kocsit hozott el csütörtökön Balassagyarmatról, kettő tartalmát a 78-as vonalon szórták el.
Fizetik-e a kormányok a vizsgálatok költségeit? A Lufthansa lépni akar.
A közel nyolcszáz méteres műtárgy tervezése jövő év első felében zárulhat le. A kivitelezés sikeres közbeszerzést követően és minden szükséges feltétel teljesülése esetén akár másfél–két éven belül megkezdődhet.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 56 millió forintot nyújt a békési megyeszékhelynek az elektromosbusz-programra.