Hírek
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások április 15-étől
A nagy vágányzárak közül már csak a hatvani van érvényben. Emellett több apró, néhány napig érvényes menetrendi változásra kell odafigyelni. Tájékozódjanak, figyeljenek oda a kiírásokra!
Kinyílt az ötvenéves időkapszula: gyermekvasutas relikviák kerültek elő Hűvösvölgyben
A Gyermekvasút hűvösvölgyi állomásépületének alsó szintjén, a gyermekvasutasok zászlófelvonási helyénél 1969-ben befalaztak egy időkapszulát, amelyet az emléktábla felirata szerint 2019 tavaszán lehetett kinyitni. Most megtették.
Fölszállt a Stratolaunch!
Hamarabb, mint az remélni lehetett, különösen annak fényében, hogy a cégalapító Paul Allen halála után az sem volt biztos, hogy valaha fölszáll a repülőgép.
Vegyes üzemű dízelmozdonyt tesztelnek Lettországban
A Talgótól vesz vonatokat Egyiptom
Nem járnak a villamosok Józsefváros szívében
Gőzös futópróba extrával
Hetvenegy éves a Gyermekvasút, szombaton buli, időkapszula-nyitással!
1948. április 11-én kezdték el építeni a budai hegyekben. Ünnepi különvonattal és a hűvösvölgyi járműtelepen nyílt nappal várják az érdeklődőket. Délután egy 50 évvel ezelőtt elhelyezett időkapszulát nyitnak fel.
Irány Káposztásmegyer! Kezdődhet az M3-as metró hosszabbításának tervezése!
Elő volt már készítve minden, most végre neki lehet látni.
Ötven új Mercedesszel frissült a közlekedési központok buszflottája
A járműveket Debrecenben adta át hivatalosan az Inter Traction Electrics a Volán Buszpark számára.
Zajlik az élet a szolnoki repülőmúzeumban
Harminc Vectront vesz a Metrans
A bérelt mozdonyokat váltják ki a Siemens gépei a Metransnál.