Hírek
Veszélyben a vasútbiztonság
Ugrásszerűen megnőtt a tilos jelzést meghaladó vonatok száma Csehországban – egyre több az emberi mulasztás.
Villamos és busz ütközött Debrecenben
BKV-buszok: érkező Volvók, távozó Ikarusok
Bér, és üzemanyagár: ezek csökkentik a profitot a levegőben is
Idén 33 milliárd 800 millió dollár összesített adózott eredményt érhetnek el a légitársaságok. Szép szám, de 11 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Már az ötödik óriás konténerhajónál tart a Cosco Shipping
Vectron már Szerbiában is!
Itt a szlovák nyári menetrend
Több vonat Pozsony vonzáskörzetében és a Magas-Tátrában, jobb csatlakozás és vécégélről elnevezett vonat – ezt hozza a nyári menetrend június 10-től.
MLSZKSZ: Módosítani kell a logisztikai pályázatok feltételein
A logisztikai pályázatok feltételrendszerének kiigazítását kéri a kormánytól a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége annak érdekében, hogy az iparág meg tudja őrizni nemzetközi versenyképességét.
Villamos-modernizálás Galacban
Június 15-ig tart Dezső vendégszereplése a HÉV-en
Nem hozott zajos sikert Dezső debütálása a HÉV-en
Kevesebbet repülünk és repültetünk mint egy éve
De még így is bőven a sokéves átlag fölött vagyunk: az áru- és utasforgalom a tavalyinál kisebb mértékben fog növekedni, de a bővülési ráta még a húsz éves átlag fölött marad.