Kisvasúti Nap Kemencén: gyerünk a Börzsönybe!
Töltse ott az egész szombatot! A gyerekek garantáltan elfáradnak, de gondoltak a vasútbarátokra is, persze.
Töltse ott az egész szombatot! A gyerekek garantáltan elfáradnak, de gondoltak a vasútbarátokra is, persze.
Az új járművek a világ legrangosabb dizájndíját, a Red Dot Design Awardot, valamint a neves nemzetközi iF Design díját érdemelték ki.
Komáromban készült az a hat e-busz, ami a közelmúltban kezdte meg szolgálatát Németország második legnagyobb körzetében működő közlekedési vállalatánál, a Rhein–Sieg Verkehrsgesellschaftnál.
Az olasz közlekedési minisztérium elfogadta a Milánó és Bologna közé tervezett létesítmény tervét.
A holland környezetvédelmi és közlekedési felügyelet ellenőrei szerint ezek a járművek veszélyt jelentenek a közlekedésbiztonságra, és nem felelnek meg az ilyen jellegű közlekedési eszközökre vonatkozó hivatalos előírásoknak.
Július 20-án, szombaton rendezték meg a III. Ikarus Pikniket és az azzal egybekötött veteránautós találkozót.
Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt.
Kilenc magyar, fenntartható, biztonságos és intelligens közlekedési infrastruktúrák kiépítését célzó kezdeményezést támogat Brüsszel.