Busztüzek, tizenöt éves a Wizz, még több Ventus – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2019.06.30. 13:05
vdezso0

Múzeumok Éjszakája a vasúton. Június 22-én már tizenhetedik alkalommal rendezték meg a népszerű programsorozatot, amihez többek között köztük a MÁV csoport, a GYSEV, a BKV, valamint az Északerdő kisvasútjai is csatlakoztak. A nemzeti vasúttársaság többek között Miskolcon, Szegeden, Szolnokon, Szentesen és Budapesten kínált délutáni és esti programokat. Munkatársunk a miskolci eseményeket tekintette meg.

Épülhet a tramtrain karbantartócsarnoka. A négy pályázó közül a Homlok Építő Zrt. nyújtotta be a legjobb ajánlatot a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasútvillamos-vonal karbantartócsarnokának létrehozására kiírt közbeszerzésen. A nagysimonyi székhelyű cég 3 milliárd 270 millió forintért alakíthatja ki Szeged-Rendezőn a 2876 négyzetméter alapterületű, alapvetően vasbeton pillérvázas épületet.

Tizenöt éve repül Budapestről a Wizz Air, ez idő alatt Kelet-Európa piacvezető légitársaságává lépett elő (fotó: Márványi Péter)

Wizz Air: tizenöt éve Budapesten. 2004 májusában egy Katowice–Luton járattal kezdte meg működését az azóta kelet-európai piacvezetővé fejlődő diszkont légitársaság, majd június 24-én a magyar főváros is bekapcsolódott az első Budapest–London Luton járattal. Az elmúlt tizenöt év alatt harmincegymillióan érkeztek vagy indultak Budapestről a Wizz Air járataival. A társaság jelenleg tizennégy ország huszonöt bázisáról üzemeltet járatokat, ezek közül a budapesti a legnagyobb: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tizennégy korszerű Airbus A320-as és A321-es repülőgép bázisreptere.

Alagútban siklott ki egy tehervonat siklott Szlovéniában. A tartálykocsikból álló szerelvény hat kocsija június 25-én, kedden délután lépett ki a sínekről a hrastovljei alagútban. A siklott vagonok közül kettő megsérült, belőlük kerozin szivárgott. A baleset vízvédelmi területen történt, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a kiszivárgott üzemanyag veszélyezteti-e a felszín alatti vízforrásokat. A szerelvény műszaki mentése miatt az érintett vasúti szakaszt napokra lezárták. A SeaßYou Istria nemzetközi gyors koperi része, valamint a Citadella gyorsvonat helyett vonatpótló buszok közlekednek a vonalszakaszon.

Újabb buszt veszített el a BKV: a 2005-ben gyártott Mercedes-Benc Citaro a 137-es járaton égett le teljesen (fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Busztüzek hete. Június 26-án délután két autóbusz is leégett Budapesten. A III. kerületben a BKV NGC-148 rendszámú, épp a 137-es járaton dolgozó Mercedes-Benz Citarója égett vázig. A 2005-ös évjáratú járművet 2015-ben használtan, Frankfurtból szerezte be a társaság. Nem sokkal később egy turistabusz motortere is kigyulladt, szintén Budán.

Két nappal később újabb két buszon csaptak fel a lángok: az egyik motortere a 65-ös főúton, Som település közelében, a másik pedig az 51-es úton, Ráckeve közelében gyulladt ki.

A Mitsubishié a Bombardier regionális repülőgépeket gyártó üzletága. Lezárult a Bombardier repülési üzletének átalakítása: a japánok felvásárolják a kanadai cég farokhajtóműves CRJ-ágazatát, ezzel a Bombardier aviatikai ága már csak üzleti repülőgépeket fog gyártani a továbbiakban. Az üzlet értéke 550 millió amerikai dollár. A Mitsubishi azonban a Bombardier CRJ-knek csak az üzemeltetési hátterét vásárolta meg, a karbantartás, az átalakítás, a marketing és az eladás szervezeteit, amelyek túlnyomórészt a japánok még szolgálatba nem állított új regionális utasszállítóihoz, a Mitsubishi Regional Jetről (MRJ) nemrég SpaceJetre átkeresztelt gépeihez nyújtanak majd támogató hálózatot.

Újabb három Siemens Desiro ML-szerelvényt szerez be a GYSEV, a vonatokkal az ausztriai vonalain bővíti a kapacitást (fotó: Stahl Csaba)

Kapacitást bővít Ausztriában a GYSEV. A társaság újabb három Desiro ML villamos motorvonatot rendelt a Siemenstől. A Ventus elnevezésű vonatok a GYSEV ausztriai üzletágához (Raaberbahn) érkeznek, a 2016 óta meglévő öt szerelvény mellé. A 4744 sorozatú vonatokkal a társaság a Sopronkeresztúr (Deutschkreutz)–Vulkapordány (Wulkaprodersdorf)–Bécs, főpályaudvar (Hauptbahnhof)–Pozsonyligetfalu (Bratislava-Petržalka) útvonalon növeli majd az utaskapacitást.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.