Pozsonyból a cseh–szlovák határig kétszázzal
A Pozsony és Jókút közötti szakasz modernizálása után nyolc perccel lesz rövidebb a menetidő.
A Pozsony és Jókút közötti szakasz modernizálása után nyolc perccel lesz rövidebb a menetidő.
Szeptember 15-étől kizárhatóak az utazásból azok az utasok, akik nem hordanak az orrukat és szájukat eltakaró maszkot, kendőt vagy sálat.
A debreceni elővárosi vonalon az elmúlt évek során közel ötven százalékkal lett több az utas a MÁV-Start, a MÁV és a helyi önkormányzatok együttműködésének köszönhetően.
A hazai vasúton beépített kitérők szinte kivétel nélkül Gyöngyösön készülnek a Vamav üzemében. A termékeket speciális vagonokban szállítják a beépítési területre.
Június 6-án ideiglenes járványügyi menetrendeket vezettek be, azaz jelentősen szűkítették a kínálatot 34 mellélkvonalon. Tíz vonalon augusztus 1-jén visszaállt a menetrend, de pl. a Vésztőt is érintő 127-es-128-as vonalon nem. Az itt lakók közül azonban már majdnem ezren jelezték, hogy szeretnék visszakapni a buszok helyett a vonatokat.
Utasokkal a fedélzeten tesztelik az Alstom Coradia iLint hidrogénüzemű vonatot Alsó Ausztriában.
A NIF-től a megbízást a Főmterv nyerte 339 millió forintért.
A jövő év elejétől könnyebben lesz elérhető a világháló a vasúti járatokon.
Az 5600 kilowattos mozdony maximális sebessége százhúsz kilométer per óra.
Pozsony és Vágbeszterce között négy perccel lesz rövidebb a menetidő. Elkészült a Puhó és Vágbeszterce közötti új vasúti korridor egy újabb mozaikrésze.
Szezon után is maradnak kétóránként a hibridek.
Az 5-ös metró első lépéseként a két déli HÉV-et hosszabbítják meg a Kálvin térig 2023 után, az új szerelvények 2023-25 között érkezhetnek.
A Vectron Dual Mode típusú villamos- és dízelmozdonyokat a Siemens 2023-ban kezdi leszállítani.
Tanulság: a vasút és a Volánbusz összehangolását, azaz a párhuzamosságok megszüntetését csak gondosan előkészített, átgondolt lépések sorával lehet elérni.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján a MÁV-Start balatoni utószezoni menetrendje az északi és déli parton is szeptember 14-étől 27-éig meghosszabbodik.