További járatritkítások jönnek Szlovákiában
A 2021-es évre tervezett 34,4 millió vonatkilométerből 917 ezret lemondanak az idén.
A 2021-es évre tervezett 34,4 millió vonatkilométerből 917 ezret lemondanak az idén.
A Kassai Közlekedési Vállalat tíz plusz húsz kétirányú alcsonypadlós villamos beszerzésére írt ki versenypályázatot.
A külföldi járványhelyzet és az alacsonyabb utasforgalom miatt a MÁV-Start csökkenti a szobi határállomáson át közlekedő nemzetközi vonatok számát.
A Regiojet megkezdte a jegyértékesítést az Adriai-tengerhez induló idei éjszakai járataira Horvátországba.
Free route már Szlovákia felett is, felkészül Moldova, Lengyelország és Litvánia, hogy a Fekete-tengertől a Balti-tengerig a legoptimálisabb legyen a gépek útvonala.
A fogaskerekű vasút pályafelújítása is folyamatosan zajlik, bár voltak kezdeti problémák.
A Stadler öt új kétéltű szerelvényt gyárt a ZSSK vasúttársaságnak, júniusban már ezekkel kapaszkodhatunk fel a Csorba-tóhoz.
A kötelező karantén vagy éppen a fertőzöttség miatt több száz alkalmazott nem tudja felvenni a munkát a vasúton.
Szlovákiában a keleti régióból nyugatra költöztették a két modern kétszintes szerelvényt. Zsolnára eközben eddig már tíz modern Panter érkezett. Kassa és Eperjes környéke pedig csak vár, és vár az új vonatokra.
Egy házba volt befalazva a Turán 9. Érkezést követően a Közlekedési Múzeum munkatársai azonnal megkezdik a vagon restaurálását.
Az új szolgáltató szerelvényei lassabban gyorsulnak, mint a RegioJet motorvonatai, ezért is késnek a járatok.
Új motorvonatok, egységes elnevezésű gyorsvonatok, menetidőcsökkenés és magyar nyelvű utastájékoztatás – lássuk a szlovák menetrendi újdonságokat!
A Pozsony és Révkomárom között közlekedő belföldi járatokon Kerekes Vica üdvözli az utasokat magyar nyelven.
Zsolna és Zwardoń között próbálhatták ki először a 661-es sorozatú szerelvényt az utasok.
A Pozsonyi Közlekedési Vállalat harminc egyirányú, alacsonypadlós villamost szerez be. A kontraktus becsült értéke 89 millió euró.