Ryanair-botrány Budapesten, újabb Tourlinerek érkeznek – ez történt a héten a közlekedésben

iho/repülés   ·   2020.02.23. 18:00
cim3

Villamosítás Erdély szívében. A román-magyar határnál található Biharpüspöki, Nagyvárad és Kolozsvár között, 166 kilométeren újulhat meg a vasúti pálya és épülhet ki a felsővezeték néhány éven belül, a közbeszerzést várhatóan március folyamán írják majd ki. A beruházás költségét 7,3 milliárd lejre, vagyis körülbelül 470 milliárd forintra becsülik, a támogatásról a napokban írtak alá egyezményt Kolozsvár, Nagyvárad és Arad polgármesterei. A korszerűsítés mentesíteni fogja a jelentős nemzetközi teherforgalmat kezelő kürtösi határátmenetet, főleg, ha a vonal magyarországi folytatásán, a Biharkeresztestől Püspökladányig vezető 101-es vonalon is megvalósul a felújítás és a villamosítás, melyhez tavaly nyár végén írt ki közbeszerzést a NIF.

Hatórányi kellemetlen intermezzót követően indulhatott csak útnak február 18-án a Gran Canaria-i járat Budapestről (fotó: iho.hu)

Késés és botrány a Ryanair egyik budapesti járatánál. Az ír low-cost légitársaság Budapestről reggel fél hétkor a Kanári-szigeteken található Gran Canariára induló járata február 18-án túl sok üzemanyagot vételezett, a túlsúly miatt pedig csak több órányi, állva és gurulás közben történő üzemanyag-fogyasztást követően indulhatott útnak. A probléma megoldását a fedélzeten közel kétszáz utas várta türelmetlenül, bármiféle kiszolgálás nélkül, akik várakozás közben el sem hagyhatták a gépet. Egyikük idegességében a WC-ben rá is gyújtott, ezért miatta ki kellett hívni a biztonságiakat is. A járat végül hatórányi késéssel szállhatott fel, azonban útközben Madridban is le kellett szállnia, hogy további üzemanyagot vegyen fel.

Újabb korszerű távolsági buszok érkeznek. Folytatódik a Volánbusz Zrt. járműparkjának megújulása: a közlekedési vállalat 29 magas komfortfokozatú Neoplan Tourliner turistaautóbuszt vásárol 2 milliárd 324 millió forint értékben. A 49, biztonsági övvel felszerelt, kényelmes lábtérrel rendelkező ülést kínáló járművek légkondicionáltak lesznek, a fedélzeti wifi mellett USB-töltőpontokkal és 230 voltos aljzatokkal is rendelkeznek majd. A beszerzéssel a Volánbusz Tourliner-flottája már több mint száz tagot számlál majd. A vállalat 2019 és 2022 között összesen 3930 autóbusz beszerzését tervezi, ezzel teljes járműflottájának hatvan százaléka lecserélődhet.

A Neoplan Tourlinerek két- és háromtengelyes verziói az egész ország távolsági vonalain előfordulnak, az éven újabb huszonkilenc kocsival bővül a flotta (fotó: Bohus Dávid)

Újabb ügyfél a Cargo Citynél. Először landolt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a Korean Air Cargo Boeing 777F típusú repülőgépe február 21-én. Az új teherszállító járat Szöul és Budapest között hetente kétszer, pénteken és vasárnap közlekedik: a gép menetend szerint 10 óra 40 perckor érkezik meg Ferihegyre, majd Frankfurt érintésével és egy tankolást követően repül vissza a dél-koreai fővárosba. A járatokat a ferihegyi Cargo City árufogadó központja kezeli; a cél az, hogy a Budapest Airport legyen a kelet-közép-európai régió vezető áruszállítási csomópontja. A két város között májustól utasszállító járatot is repül majd a Korean Air, a cargojárat ennek az előszele.

Intelligens tehervonatok az RCG-nél. Az ÖBB teherszállítási üzletága, a Rail Cargo Group (RCG) 2020 végére GPS-alapú, előre meghatározott időnként jelet küldő helymeghatározással, valamint mozgás- és rázkódásérzékeléssel lát el körülbelül 13 ezer 700 tehervagonját. A SmartCargo-rendszer információk széles tárházát fogja közölni a teljes áruszállítási folyamat során, ráadásul a geofencinget, vagyis egyfajta virtuális kerítést is tud használni, és értesítést küld, ha a jármű meghalad egy előre meghatározott zónát, például országhatárt. A kezdeti tesztek részeként egyelőre körülbelül háromszáz teherkocsira telepítették fel a technológiát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek