Az óriásgépek legnagyobb üzemeltetője új óriásgéptípust akar
Sir Tim Clark, Emirates: a jövőbeni repülési igényeket csak olyan gépekkel lehet kielégíteni, amelyek nagyobb kapacitásúak, mint az A350-1000, a Boeing 777-9, vagy maga az A380.
Sir Tim Clark, Emirates: a jövőbeni repülési igényeket csak olyan gépekkel lehet kielégíteni, amelyek nagyobb kapacitásúak, mint az A350-1000, a Boeing 777-9, vagy maga az A380.
Mintegy 4 milliárd 200 millió forint állami forrásból négysávosra bővítik az 52-es főutat Kecskeméten, illetve felújítják, korszerűsítik a már korábban is széles útszakaszokat; a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. megbízásából a beruházást a Hazai Építőgép Társulás Zrt. végzi.
Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a Debreceni Egyetem természettudományi és technológiai karának kutatói egy EU HORIZON pályázat keretében.
Múltidéző, a vasúti utazást és a vasutas szakmát felelevenítő fényképekkel matricázták fel a motorvonatokat.
Az első hét tapasztalatai alapján, megbízható menetrendszerűséggel közlekedik a félórás üzemben a vasútvillamos.
Oroszország szerint az EU által a szárazföldi áruszállításra júniusban meghatározott kvóta túl alacsony, számos termékre pedig már túl is lépték az értéket. A széntilalom az EU-t is jelentősen érinteni fogja.
Sokszor bele sem gondolunk milyen alapvető komfort számunkra a szennyvíz-elvezetés. Míg megoldott, addig nincs is semmi baj, viszont a legkisebb probléma esetén is komoly kényelmetlenségeket okozhat.
Az American repülte ki a gépét Charlestonból, a száznál több visszatartott példányt nagyrészt ott készítették, nyolcnál adódtak össze repülésbiztonsági problémává a hibák.
Szombaton lesz a fő műsorszám, de a leglelkesebbek már pénteken ott vannak és csak vasárnap mennek haza.
A MÁV-Start 375 új jegykiadó automatát rendelt meg, ezek több mint nyolcvan százaléka, 324 már üzembe állt.
Valamennyi régóta szerepelt a társaság kínálatában.
A hamburgi központú logisztikai vállalatnál az idei év első felében nőtt a vasúti és csökkent a közúti árufuvarozás mértéke.
Kettő helyett négy nagy árusgép is elfér majd az apronon, javítanak gurulókat, 4000 liter víz és 400 liter oltóanyag az új járműben.
Megnéztük, hogyan halad a határforgalom Szeged alatt. Nem sok vonatot láttunk.
Az előttünk álló hétvége főszereplői a Nohabok lesznek, de a Szergejek, Csörgők, a Samu és a 424-es gőzös szerelmesei sem maradnak hoppon. A Saxoniát viszont nem indítják útnak Berlinből.