Ennyi volt: feladta a csepeli és a ráckevei HÉV-ek fejlesztését a minisztérium!
Az ÉKM a korábban megkötött tervezési szerződéseket is leállította, ezzel a projektek folytatása igencsak megnehezedik.
Az ÉKM a korábban megkötött tervezési szerződéseket is leállította, ezzel a projektek folytatása igencsak megnehezedik.
A dedikált korridorok továbbra is alapvető kereskedelmi mentőövet jelentenek északkeleti szomszédunknak, az import nagy részét és a nem mezőgazdasági exporttermékek jelentős részét kezelve.
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt járművek első öt példánya április elsején áll majd forgalomba a 8E vonalon – és ez nem áprilisi tréfa!
A hajó egyelőre még Komáromban dekkol, a tömörségi próbák után a hajótest festése következik.
Szerdán kezdik, várhatóan egy hónapig dolgoznak.
Az R66 Turbinetruck elnevezésű autonóm forgószárnyast kereskedelmi és katonai küldetésekre tervezték.
A vasútmodellezés sokaknak a gondosan megépített terepasztalokról, vitrinekben sorakozó mozdonyokról és kiállításokon köröző szerelvényekről szól. A modellek látványa önmagában is lenyűgöző, de mi történik akkor, ha a terepasztal nem csupán látvány, hanem a látogatók által működtetett vasúti rendszer része?
Ekés András, a Mobilissimus ügyvezetője és a Fairtiq kelet-közép-európai képviselője kollégáival a városi mobilitásban segíti három szerbiai város (Szabadka, Szávaszentdemeter és Aranđelovac), a montenegrói Tivat, a bosnyák Tuzla és az albán Himara önkormányzati és egyetemi szakembereit a gyakorlati példák megismerésében és elsajátításában.
Kicsit hevesebben ver a pulzusa, ha meglát egy Gigantot? Szíve mélyén a honi vasút szürke eminenciása, a Szili a kedvence? Netán a régi idők FS E.550 Cinquantáját tartja nagyra? És ahogy mindannyian, méltán sorolja Kandó Kálmánt a vasútvillamosítás legnagyobbjai közé? Akkor Önnek is szól A nagy V.