InnoTrans 2022, harmadik nap

iho/vasút   ·   2022.09.23. 18:00
innotrans2022_nyito3

Kétévnyi kihagyást követően visszatért a berlini vasúti szakkiállítás és -vásár. Csütörtökön a Hitachi olasz trimodális motorvonatát, a Stadler liverpooli IPEMU-szerelvényét, valamint a Tatravagónka nehéz teherkocsiját is meg lehetett tekinteni.

Négy év után rendezik meg ismét az InnoTrans kiállítást Berlinben: az előző, 2020-ra tervezett eseményt a Covid–19-pandémia kitörése miatt először elhalasztották 2021 tavaszára, majd végül törölték.

Idén ötvenhat országból 2834 kiállító érkezett, melyek 42 csarnokban, 200 ezer négyzetméteren mutatják be termékeiket, köztük 124 járművet három és fél kilométernyi sínpáron. A mostani InnoTrans központi témája a fenntartható mobilitás, ennek részeként a hidrogénhajtás is. A rendezvényre a világ legfontosabb és kisebb gyártói is elhozták innovatív járműveiket és megoldásaikat.

Az első nap összefoglalóját ide, a szerdait ide kattintva olvashatják, alább pedig a csütörtöki történésekről számolunk be.

Szóljon a japán–olasz hibrid blues!

A Hitachi Rail is bemutatta trimodális, vagyis villamos-, dízel- és akkumulátoros üzemre is képes motorvonatát, amikből az olasz nemzeti vasút Trenitalia egy 1,2 milliárd eurós (vagyis jelenlegi árfolyamon bő 490 milliárd forintos) keretszerződés értelmében 135-öt rendelhet meg. A vasúttársaság eddig 43 szerelvényt hívott le, ezek közül tizenhét Szicíliában, tizenegy Toszkánában, nyolc Szardíniában, négy Val d’Aosta régióban, három pedig Lazio régióban fog közlekedni. A járműveket Olaszországban, pistoiai és nápolyi üzemeiben építi meg a Hitachi Rail.

A japán–olasz motorvonatcsalád kizárólag felsővezetékes verziója a Rock márkanevet kapta a taljánoktól, akik a más gyártóktól vásárolt szerelvényeket is zenei stílusok után (Vivalto, Minuetto, Swing, Jazz) nevezték el, és így továbbra is követik a hagyományt: a trimodális vonat neve Blues lett.

A Hitachi Rail a forgalomba állított trimodális motorvonatok előfutára Európában (kép forrása: InnoTrans)

A regionális kivitelű, háromszáz ülőhelyet kínáló Blues napokon belül Európa első menetrend szerint közlekedő trimodális motorvonatává válik: az első példányok októberben állnak forgalomba Szicíliában. Őket követik majd leghamarabb az év végén a Stadler trimodális Flirt UK vonatai Walesben – a típusról az előző napi összefoglalónkban olvashatnak.

Az egyszintes Hitachi-vonatok három kilovoltos egyenárammal betáplált felsővezetékről üzemelnek, annak hiányában pedig egy, az Euro VI-os emissziós elvárásoknak eleget tevő dízelerőforrás, valamint egy akkumulátorcsomag dolgozik, ami elsősorban a gyorsításnál segít be, valamint az állomásokon csökkenti a zajt és a kibocsátást. A gyártó szerint a konstrukció kiváló gyorsulással bír, ráadásul az akkumulátor-feltöltő funkciónak köszönhetően magasabb sebességre, 160 kilométer per órás tempóra képes, mint a nem villamosított vonalakon jelenleg közlekedő szerelvények. A Blues-vonatokra feltelepítik az egységes európai vonatbefolyásoló rendszert (ETCS) is.

Független hajtású akkumulátoros motorvonatot mutatott be a Stadler

Az InnoTranson kiállított hét akkumulátoros üzemre is képes szerelvény egyike a Stadler független hajtású villamos motorvonata (IPEMU). Az alapvetően villamos üzemű, harmadik sínről felvett 750 voltos egyenáramot használó Class 777-esekből 2017-ben rendelt ötvenhármat a Liverpool-környéki Merseyrail-hálózatra a Merseytravel közlekedési hatóság.

A Stadler IPEMU-motorvonata áramforrástól független üzemre is képes (kép forrása: Railway Gazette)

A négyrészes, százhúsz kilométer per órás sebességre képes szerelvényeket előkészítették arra is, hogy a jövőbeli villamosításokra készülve 25 kilovolt 50 hertzes váltakozó áramról is üzemelhessenek majd. A Stadler a vonatok közül hét esetében nagyobb, lítium-titanát-oxid akkumulátorokat és egy vontatási átalakítót építette be abba a térbe, ahova később majd egy transzformátor és a váltakozó áramhoz szükséges egyéb berendezések kerülnek. Ennek köszönhetően a járművek akár huszonöt kilométert is meg tudnak tenni önállóan, betáplálás nélkül, maximum nyolcvanas tempó mellett. Ez a funkció kiválóan alkalmazható nem villamosított szakaszokon vagy például a karbantartóbázisokon. Az akkucsomagot a harmadik sínről vagy fékezés során, a fékezési energiát visszatáplálva lehet tölteni. A töltési idő kevesebb, mint tizenöt perc, egy akkumulátor pedig tízezernél is több töltési és kisütési ciklusra van tervezve.

A szerelvények kezdetben Kirkby és egy, Wigan irányában, a Headbolt Lane-en jelenleg még épülő állomás között, körülbelül két kilométert fognak akkumulátoros üzemben közlekedni; ezt a viszonylatot most a Northern Trains dízelmotorvonataival szolgálják ki. Ez lehetőséget ad a Merseytravelnek arra, hogy kiértékelje az akkumulátoros meghajtást a Merseyrail-hálózat javasolt kibővítéséhez.

Méteres nyomközű pályavizsgáló Svájcból

A svájci keskeny nyomközű vasúthálózaton használható, többcélú pályavizsgáló kocsit mutatott be Berlinben a Rhomberg Sersa. A járműnek köszönhetően a kisebb vasútvállalatok is hozzáférhetnek a legkorszerűbb pályavizsgálati és -diagnosztikai technológiához, ami eddig csak a legnagyobb cégek kiváltsága volt. A kéttengelyes kocsira különböző csatlakozók és más rendszerek is felszerelhetők, így Svájc bármelyik méteres nyomközű pályáján, sőt még a zürichi villamoshálózaton is bevethető.

A Rhomberg Sersa járműve a kisebb vasúttársaságoknak is lehetővé teszi a méteres nyomközű vasúti pályák legkorszerűbb vizsgálatát (kép forrása: Railway Gazette)

 

Nehéz teherkocsi a Tatravagónkától

A szerdán prezentált faáruszállító kocsit követően egy másik tehervagonnal is előállt a cseh Tatravagónka. A hattengelyes, Sagmms 490 sorozatú pőrekocsi százegy tonnányi terhet képes elcipelni, elsősorban nehéz lánctalpas és kerekes katonai járműveket, valamint olyan ipari szállítmányokat, mint a félkész acél, hengerelt profilok, sínek, rudak, csövek és lemezek, húsz és negyven láb (6,1 és 12,2 méter) hosszú szabványos konténerek, valamint cserefelépítmények. A rakomány keresztirányban rögzíthető a kocsi padlójén elhelyezett csuklós és mozgatható ékekkel. A kocsi alvázába épített zárható tárolóhely lehetővé teszi a rakomány rögzítéséhez szükséges láncok és ékek egyszerű tárolását. A járműre a digitális automatikus kapcsolókészüléket (DAC) is fel lehet szerelni.

A cseh gyártó nehéz teherkocsija százegy tonnát képes elvinni (kép forrása: Railway Gazette)

(Nyitókép forrása: InnoTrans)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Kiss-flotta: pipa!

iho/vasút   ·   2022.09.30. 18:00

Megérkezett a negyvenedik emeletes motorvonat is, így teljes lett a MÁV-Start emeletes motorvonatflottája. A legújabb Stadler Kisst a hatósági próbákat követően hamarosan forgalomba helyezik, az utolsó néhány szerelvény is a következő hónapokban forgalomba áll.