Mesék Tyura-tamból

iho/vasút   ·   2016.08.07. 16:15
bajkonur_mi0

Vasárnaponként időről időre fellapozunk egy-egy régi Indóházat, bízva abban, önök is olyan örömmel csodálkoznak rá archív írásainkra, mint mi magunk. A mostani az Indóház 2008. augusztusi számában jelent meg. A magazint digitális formátumban megvásárolhatja a dimag újságosstandján.

* * *

Kazahsztán két Bajkonurja: űrvasút a pusztában

Az egykori Szovjetunió űrprogramjának fontos állomása volt a bajkonuri bázis felépítése. Az eszközök, anyagok, és nem utolsósorban a különböző tevékenységeket ellátó személyek bázison belüli, valamint nagyobb távolságú szállításából a vasút is kivette részét.

Tyura-tam (korábbi kazah nevén Toretam, oroszul Tyuratam) Kazahsztán déli részén található, a kzil-ordai közigazgatási területen, a Szirdarja folyó jobb partján, az Aral-tótól keletre. Hogy jön ez Bajkonurhoz? Mindjárt meglátjuk. A hidrogénbomba célba juttatására szolgáló R7 hordozórakétát az eredeti rendeltetése mellett ember vezette űrhajók hordozójának prototípusaként is használni kívánták, de mindehhez új indítóállásra volt szükség. A területet 1954-ben, gondos mérlegelést követően választották ki. Tyuratam térsége síkvidéki jellegű, kiterjedt, szinte lakatlan (félsivatagos, füves-sztyeppés), évi több mint 300 derült nappal, továbbá azonos feltételek mellett innen jóval nagyobb tömegű űrobjektumokat lehet pályára állítani, mint például az északi Pleszeckből. Fontos szempontként értékelték a Moszkva–Taskent vasúti fővonal és az országút, illetve a Szirdarja folyó közelségét.

A fa-Bajkonur projekt

Az eredeti nevén „5-ös számú állami kísérleti űrrepülőtér” építését 1955 januárjában kezdték, és 1957. május 15-én már végre is hajtották az első kísérleti indítást egy R7-es rakétával. Az alkalmazottak elszállásolására szolgáló település neve a kezdeti időkben Taskent-90, aztán Zarja, Zvjozdograd, Leninszk. Városi rangot 1966-ban kapott. Tyuratamtól 400 kilométerre észak-északkeletre, Karszakpajnál találunk egy Bajkonir (oroszul Bajkonur) nevű települést, se említésre méltó közút, se vasút, se víz nincs, bár állítólag szép piros tulipánok nyílnak a környéken. Az igazi űrrepülőtér munkálataival egy időben itt is építkezni kezdtek – fából. A projekt célja a félrevezetés volt, persze a szakértő közönséget nem sikerült túl sokáig félrevezetni, legfeljebb a szovjet (illetve „béketáborbeli”) lakosságot késztette mindez különféle városi legendák terjedésére. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy minden hasonló intézkedés célja valójában a saját alattvalók terelgetése, akkor kijelenthetjük, hogy a fa-Bajkonur projekt sikert ért el.

A Szojuz TMA–12-es orosz űrhajót és hordozórakétáját a bajkonuri űrközpont kilövőállására szállítják április 6-án. Az űrhajót április 8-án lőtték fel; a nemzetközi űrállomás következő legénysége utazott rajta. Az űrvasút környezete még nyomokban sem emlékeztet például a Cape Canaveral-i ökotájra, de a bázis rendületlenül és megbízhatóan működik. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Indóház-archív | Oleg Lariszov)

A szovjet idők csúcsán százezren laktak Leninszk öt- és kilencszintes panelházaiban, ma viszont Tyuratam és Akaj lakosaival együtt is csak körülbelül 25 ezres lélekszámról beszélhetünk. Az űrrepülőtér a Szovjetunió széthullásával, 1991. augusztus 31-én Kazahsztánhoz került. Egy 1994. december 10-én megszövegezett, majd 1995. szeptember 25-én hatályba lépett államközi szerződés alapján Oroszország 2050-ig (az első megállapodás még csak húsz évről szólt) bérli a területet, annak minden eszközével együtt. Évente 115 millió amerikai dollár bérleti díj illeti a kazah államot, plusz 50 millió az infrastruktúrafejlesztésért. A gazdasági válság éveiben kisebb-nagyobb problémák jelentkeztek a fizetés körül, de ezeket végül meg tudták oldani. Oroszország többnyire áruval – például vasúti kocsikkal, repülőgép-alkatrészekkel, élelmiszerekkel – fizet.

Leninszket a megtévesztésprojekt után is Bajkonurként emlegették. Így szerzett világhírnevet, majd 1995-ben kiteljesedett a tragikomédia, Kazahsztán elnöke ugyanis rendeletben hirdette ki, hogy Leninszk hivatalosan is Bajkonurrá vált. Tehát ma két Bajkonur van Kazahsztánban: egy űrhajós és egy piros tulipános. Leninszk-Bajkonur városon belül a hivatalos fizetőeszköz az orosz rubel (a városi közösségi közlekedés PAZ buszain és Gazella iránytaxijain érvényes tarifát beleértve), két repülőteréről – Jubilejnij északon, a Buran indítóállásnál és Krajnyij délnyugaton – közvetlen moszkvai járatok startolnak, a többé-kevésbé zárt státust élvező, kerítéssel körbevett települést kívül orosz, belül orosz és kazah rendőrök vigyázzák. Az orosz hadsereg 1997-től fokozatosan átadta valamennyi eszköz üzemeltetését a Roszaviakoszmosznak, és 2007-től állandó jelleggel már nem képviselteti magát a helyszínen.

Az űrbázis vasútja

A Moszkva–Taskent vasútvonal kazah szakaszát 1906-ban adták át a forgalomnak. A Szirdarja folyó mentén fekvő két nagyobb település, Kazalinszk és Kzil-Orda vasútállomásán fűtőházakat rendeztek be. Kazalinszktól 95 kilométerre Kzil-Orda felé, Tyuratam településnél forgalmi kitérőt hoztak létre. Az 1930-as években keskeny nyomközű vasutat építettek a forgalmi kitérőtől 30 kilométerre található bányához. A kisvasút az űrrepülőtér építésének kezdetén komoly szerepet kapott az anyagszállításban, és nem utolsósorban létezése pozitív szempontot jelentett a helyszín megválasztásakor.

Kislexikon

Buran. Szovjet űrrepülőgép, amit az amerikai Space Shuttle alapján fejlesztettek ki az 1980-as években. A Buran egyetlen, személyzet nélküli próbarepülést hajtott végre 1988. november 15-én, aztán már nem repült többet. Mivel a rendszer fenntartása drága volt, 1992-ben leállították a programot. Ekkorra már egy másik űrrepülőgép építését is elkezdték. Az űrrepülőgépeket Enyergija hordozórakétával indították volna Bajkonurból.

Proton. Személyzet nélküli hordozórakéta, 1965-től van használatban. Ma az egyik legerősebb nehézrakéta; 300 indításából 96 százaléknyi volt sikeres.

Szojuz. Az orosz Szojuz hordozórakétákat az 1960-as évektől használják, jelenleg a Szojuz és a Progressz űrhajó indítására. Először 1966-ban repült a Szojuz-program keretében. Leggyakrabban az 1980-as években használták. A Szojuz hordozórakéta az R7 interkontinentális ballisztikus rakétán alapuló Vosztok-hordozórakéta továbbfejlesztett változata.

A feszített ütemű építkezés anyagigényét a vasútnak ugyanilyen ütemben kellett kielégítenie – ehhez mind a taskenti vonal, mind a kisvasút kapacitásai elégtelennek bizonyultak. Vagyis a szállítások kellős közepén még az infrastruktúrafejlesztés is feliratkozott a feladatok közé. A fővonal nyugati szakaszát kétvágányúsították Kazalinszkig, a kisvasút nyomvonalának felhasználásával pedig széles nyomtávú (1970 előtt járunk, tehát még 1524, és nem 1520 milliméteres!) vasút épült az első indítóálláshoz, a raktárakhoz és üzemegységekhez vezető ágakkal együtt. A későbbiekben újabb és újabb indítóállások létesültek, velük együtt pedig gombamód szaporodtak a kiszolgáló létesítmények. Végső soron egy Y alakú hálózat született, ahol az Y talpa Tyuratam állomás kzil-ordai végéhez csatlakozik, nyugati szára a Proton-, a keleti a Szojuz- és a Koszmosz-indítóállással azonosítható. A további indítóállásokhoz és más objektumokhoz az Y alak számos pontjáról rövidebb-hosszabb ágak vezetnek. Összességében 470 kilométeres vágányhálózatról beszélünk, ebből 40 kilométer speciális célú. Külön figyelmet érdemel az 1964–1965 között tervezett, vasbeton lemezen nyugvó, négy párhuzamos sínnel (R75 sínrendszer) és egyedi geometriájú kitérőkkel felszerelt, a külső sínszálakon mérve húszméteres nyomtávú vágányzat.

Tyuratam állomás átadópontként funkcionál a közforgalmú vasúti hálózat és az űrrepülőtér belső – vasúti, illetve közúti – hálózata között. Az egykori forgalmi kitérőt jelentősen kibővítették, még konténerterminállal is ellátták. A kilencvenes évek végén, amikor a hadsereg a komplexum vasútjának üzemeltetését polgári kezekbe adta, a főágat Koszmosztransz-szárnyvonalnak nevezték el –a vasúti infrastruktúra üzemeltetésére 1996-ban létrehozott cég után. A vágányok karbantartására az ezredforduló előtti krízishelyzetben egyáltalán nem jutott pénz, de később sem váltak törzsvendégekké a pályások, és persze több újságcikk is firtatni kezdte, hogy vajon mi történik az infrastruktúrafejlesztést célzó, évi 50 millió dollárral. Az mindenesetre erősen valószínű, hogy a Koszmosztransz ebből nem sokat lát, és leginkább a komplexum üzemeltetője, a Roszaviakoszmosz kereteiből él.

Mára a többnyire faaljas, illesztéses, sínszeges (D0) leerősítésű felépítmények elhasználódtak – egy nagyobb ipartelep átlagos vontatóvágány-viszonyait kell magunk elé képzelnünk, tehát ha nem is forgalomveszélyes a pálya, de száguldozásra sem alkalmas. Az ínséges időkben az eredetileg 60 kilométer/óra sebességre méretezett vontatóvágányok, és a telephelyekre vezető ágak egyes szakaszain 15, sőt 10 kilométer/óra korlátozást vezettek be, néhol pedig a mérőkocsik mutatta eredmények alapján üzemszünetet kellett volna elrendelni, amire persze nem került sor. Tegyük hozzá, hogy a nagy értékű berendezéseken kívül gyúlékony, egészségre ártalmas, a környezetre veszélyes anyagokat is szállítanak a bajkonuri vasúton – tehát egy balesetnek még ebben a kietlen pusztaságban is lehetnek komoly következményei. Újabban a Roszaviakoszmosz szervezet örvendetesen emeli a Koszmosztransz éves kereteit, ami a pályaállapotokat kedvezően befolyásolja. Idén például az Y alak központjában található Razjezd (elágazás) állomás és Kubány állomás (az Y keleti végében) között végeznek felújítást, 67 millió rubel értékben.

Az infrastrukturális létesítményeknél kell megemlíteni azt a különleges vágányhídmérleget, amelyet fél évszázaddal ezelőtt készített az űrrepülőtér akkori üzemeltetőjének – vagyis a hadseregnek – megrendelésére az Októberi Vasút Szentpétervár–Vityebszki részlegének mérleggyártó üzeme. A szerkezet érzékenysége 0,5 gramm, pontossága 250 gramm, ami ebben a kategóriában nem akármi. A típusból még egy példány maradt fenn, Moszkvában. A közforgalmú vasút – a Moszkva–Taskent vonal ideeső szakasza – dízelüzemű. Vonali, tehervonati mozdonyként 2TE10m és 2TE10u sorozatúak járnak rajta, Kzil-Orda telephely állományából. A távolsági személyszállító vonatokat ugyanilyen gépekkel továbbítják, tolatómozdonyként a TEM2 család változatai használatosak. (Figyelmet érdemel, hogy a vasúti rádióforgalmazásban a kazahok továbbra is oroszul értekeznek.) Az űrrepülőtér első kapavágásaihoz E sorozatú gőzmozdonyok asszisztáltak – az egyik Eu-t (a 709-81 számút) 2005-ben szoborként kiállították Gorodszkaja állomáson –, majd hosszú TE3-as korszak következett. A nyolcvanas években még TEP70-es gyorsvonati dízelgépeket is beszereztek a belső hálózat személyszállító vonataihoz, amelyeken a különféle szolgálatok, vagy akár maguk az űrhajósok utaztak az objektumok között, például az indítóállásokig. Az orosz Space Shuttle, vagyis az Energija-Buran program részeként 1988-ban három, egyenként háromszekciós Szergej épült az űreszközök mozgatásának céljaira. A 3M62p 0001-es, 0002-es és 0003-as példánya jellemzőit tekintve a 3M62u-hoz áll közel, de villamosoldali vezérlésük úgy módosult, hogy rendkívül finom indítást tegyen lehetővé. A személyszállítást a volt Szovjetunió vasútjain elterjedt, keletnémet gyártású, a hagyományos sötétzöld helyett világosszürke színekbe öltöztetett kocsikkal végezték.

Leépülés

A birodalom szétesésével, a gazdasági válság elmélyülésével az űrrepülőtér munkája jelentősen csökkent, az alkalmazottak egy része elvándorolt, ezért mind a teher-, mind a személyszállításban visszaesés következett be. A TEP70-esek feleslegessé váltak, a TE3-asok szintúgy – utóbbiak felett az idő is eljárt. A belső hálózat univerzális vontatójárműve a TEM2-es lett, és a brjanszki nehéztolató-család Koszmosztransz-üzemeltetésű mozdonyai dolgoznak az űrrepülőtér vaspályáin a mai napig. Erősen valószínű egyébként, hogy Bajkonur fénykorában sem lett volna szükség vonali gépekre, vagyis a TE3-asokat, TEP70-eseket elsősorban presztízsokokból vetették be. Az kétségtelen, hogy jobban mutattak a televíziós képernyőkön...

Hrotkó Miklós

Forrás: http://www.kosmotrans.ru (a bajkonuri vasúti infrastruktúra üzemeltetésére 1996-ban létrehozott cég honlapja), http://sbchf.narod.ru/uzkkz10.html (keskeny nyomközű vasutak a kzil-ordai területen), http://kosmodrom.nm.ru (történelmi áttekintések), http://www.novosti-kosmonavtiki.ru/content/numbers/268/01.shtml (történelmi áttekintések), http://baikonurwww.narod.ru/history.htm (történelmi áttekintések), http://galspace.spb.ru/index70.html (történelmi áttekintések), http://www.businesspravo.ru/Docum/DocumShow_DocumID_1854.html (kazah–orosz szerződés a komplexum bérbeadásáról), Rakov mozdonyenciklopédia, 1–4. kötetek, Sz.V. Kritszkij: Az M62 család – egyes tények és gondolatok. Szentpétervár, 2007

Múltidéző sorozatunk korábbi írásai

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Személyvonat siklott ki Lengyeltótiban

MÁV/iho   ·   2024.06.18. 10:20

A Desiro három tengellyel lépett ki a sínekről. A Kaposvár–Fonyód vonalon és a Helikon interrégióknál jelentős késéssekkel kell számolni. Az eseményhez a dombóvári segélyvonat vonult ki.

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.