Pénteken nyílik meg a Közlekedési Múzeum időszaki kiállítása az Északiban
A „Volt egyszer egy Északi... a történet folytatódik” című kiállítást július 16. és október 31. között lehet megtekinteni.
A „Volt egyszer egy Északi... a történet folytatódik” című kiállítást július 16. és október 31. között lehet megtekinteni.
A húszkilométeres szakaszt 58,8 millió euróért villamosítja az Eltra és a TSS Grade vállalat.
33,6 kilométernyi történelmi utazás egy nyolckocsis szerelvényen – így kezdődött.
A Kárászy Kft. 1872-ben alapított régi családi vállalkozás. Kezdetben lovaskocsi-, majd autórugókat gyártottak, de az 1960-as évektől a lengéscsillapítók váltak fő profiljukká.
Az 1961-ben feltalált, hatékony szállítmányozási eszköz azóta forradalmasította a logisztikát.
Július közepétől helyezik üzembe azt a technológiát, amely Frankfurtban és Amszterdamban már negyven százalékkal csökkentette a közösségi közlekedésben bekövetkező balesetek számát.
Egy tehervonat egyik kocsija Dunakeszi felé kihaladás közben a váltókörzetben kisiklott és oldalára borult.
A deltavágány előnye, hogy a Szabadka és Beodra között közlekedő tehervonatoknak nem kell érinteni a zentai állomást.
A kétszintes háló- és személyzeti kocsik nemrég kapták meg a megfelelőségi engedélyt.
Véget ér a Nyugati felújítása – ez a legfontosabb változás. De kezdődnek máshol a karbantartások: a szegedi vonal „szétszedése” egészen Székesfehérvárig hat.
Jó húsz éve látott napvilágot egy új fejlesztési irány, amelyet globálisan is csak néhány járműgyártó és körülbelül egy tucatnyi közlekedési cég vállalt fel.
A vasutasszakma ünnepének programsorozata a vállalati elismerések átadásával kezdődik, és a Vasutas Juliálisok családi rendezvényeivel zárul július 10-én.
Az amerikai vasúttársaság hetvenhárom ingavonatot szerez be, elsősorban duálüzemű és villamos-akkus hajtású mozdonyokkal.
A műemléki védettség alatt álló Kelenföld Indóházban vasúttörténeti kiállítóhelyként rendezi be legújabb tagintézményét a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.
Vasúti szállítmányozási vegyesvállalatot hoz létre a részben állami tulajdonú magyar CER Cargo és az orosz államvasút logisztikai vállalata, az RZD Logistics, kínai partner bevonásával.