Kerékpárral, kutyával és csoportosan is BudapestGO!
Több bérlet és jegytípus válik elérhetővé a BudapestGO alkalmazásban, így már a kerékpáros és kutyás utasok is igénybe vehetik a digitalizált formátumokat.
Több bérlet és jegytípus válik elérhetővé a BudapestGO alkalmazásban, így már a kerékpáros és kutyás utasok is igénybe vehetik a digitalizált formátumokat.
Július 8-án és 9-én Nohab-, Szergej-, Csörgő- és 424-es vontatta retróvonatok, faros Ikarusszal kiadott buszjáratok várják majd az érdeklődőket, a világ egyetlen üzemképes Li–2-esén pedig még sétarepülni is lehet.
Bővül a Mol Bubi, a fővárosban közlekedők már mintegy 2500 kerékpárt használhatnak a rendszerben.
A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében július 1-jétól, szombattól őrzött, fizetős várakozóhelyként működnek.
Közel kilencven évig viselték a buszok a klasszikus budapesti színösszeállítást, pénteken az utolsókat is kivonták a forgalomból.
Plusz: amit a réven nyertünk, elveszítjük a vámon, a legalább hatmillió Harley-Davidson összköbcenti több órán át tartó emissziója részben lenullázza a a BKV, illetve a BKK más szolgáltatóinak a flottájában üzemeltett alternatív hajtású buszok kibocsájtási eredményeit. Látványnak azért nem lesz utolsó.
Június 24-e éjjelén a fővárosban, Debrecenben, Domaszéken, Dombóváron, Hatvanban, Kecskeméten, Mártélyon, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsett, Petőfiszálláson, Püspökladányban, Szegeden, Székesfehérváron, Szentesen, Szolnokon, Szombathelyen és Veresegyházon várják az érdeklődőket a vállalatcsoport munkatársai.
A Shanghai Airlines kapcsolja össze a kínai nagyvárost a fővárossal. Egy Boeing 787-9-es érkezett Ningbóból hétfőn éjjel.
Az Újjáéledő sugárutak városfejlesztési koncepció keretében zajló munkák ma kezdődtek, és tervezetten két hónapig tartanak.
Elindult a YouTube-on egy csatorna, ahol három srác közlekedési témájú videókat készít. Elsőnek a Délibe mentek ki.
Június 15-én, csütörtök éjszaka fénybe borult a Lánchíd. A kivitelező A-Híd Zrt. szakemberei elvégezték a díszvilágítás üzempróbáját.
Megújul a hűvösvölgyi villamosvonal, változik a forgalmi rend, szeptembertől már jöhetnek a CAF-villamosok.
Június 17-én indulnak a munkák, buszok közlekedését is érintik a felújítások.
A Combino villamosokon után újabb járatokon jelennek meg a valós idejű átszállási lehetőségek a közösségi közlekedési járművek belső kijelzőin: a dél-pesti, illetve a 2-es, a 23-as, a 47-es és a 49-es villamosokon is azonnal értesülnek arról utazás közben, hogy hol, milyen járatokra tudnak átszállni.
Nyáron több helyen kell vágányzárral járó felújításokra készülni a fővárosban: a többi közt megújul a hűvösvölgyi vonalak infrastruktúrája, így ősztől már ott is közlekedhetnek a modern, alacsony padlós villamosok.