Jön a Regiojet Budapestre, még több új busz a Volánbuszhoz – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2019.08.11. 18:00
kiskep

Egyre többen vonatoznak a Balatonnál. A nyári menetrend június 15-i életbe lépése óta 921 ezren szálltak vonatra, nyolc százalékkal többen, mint a 2018-as év hasonló időszakában. A legerősebb nap július 6-a volt, akkor harmincötezren választották a kötöttpályás közlekedést. Július végéig az utasok kétharmada a lakóhelyük és a Balaton között utazott, a tó körüli települések közötti utak az utazások egyharmadát tették ki. A légkondicionált IC-kocsikat is továbbító Balaton expresszek étkezőkocsijainak szolgáltatásai is egyre népszerűbbek. A slágertermékek egyike a száz százalékban marhahúspogácsával, cheddar sajttal és csalamádéval készülő Start Burger, melyből 1350 fogyott. Csapolt sörből pedig 182 hordóval, vagyis 7280 korsóval fogyasztottak el a szomjas utasok.

2020 júniusától már a cseh Regiojet magánvasúttal is lehet majd utazni Budapestről Bécsbe és Prágába

Újabb személyszállító magánvasút a színen. A cseh Regiojet 2020 júniusától Budapestig hosszabbítja meg két pár Prága–Bécs járatát. Habár a vonatokhoz Magyarország területén a Continental Railway Solution Kft. (CRS) magánvasút ad majd mozdonyvezetőt és jegyvizsgálót, az utas országhatároktól függetlenül egységes, a RegioJet sárga színében pompázó szolgáltatással találkozik majd végig. A járatok Budapest Déliből 7 óra 45-kor és 15 óra 35-kor indulnak majd Bécs felé, Győrben 9 óra 6-kor és 17 óra 6-kor állnak meg. A Bécs felől érkező szerelvények Győrt 10 óra 48-kor és 18 óra 48-kor érintik, a Délibe pedig 12 óra 14-kor és 20 óra 14-kor futnak be. A mindhárom kocsiosztályon teljes kényelemmel ellátott (ingyen italok, wifi, napilapok, kijelzőkön filmek, zenék és játékok, ételeket pedig vásárolni lehet majd) vonatokra a MÁV-Start által nyújtott kedvezmények nem lesznek érvényesek, azonban az elérhető legolcsóbb árképzést tervezi alkalmazni a Regiojet.

Megkezdődött a vasúti liberalizáció Szlovákiában. A közlekedési tárca elsőnek a Zólyom–Rajec vonal szolgáltatásaihoz jelentetett meg versenykiírást. A győztes 2020 februárjától tíz éven keresztül üzemeltetheti a huszonegy kilométeres, regionális pályaszakaszt. A tervek szerint hamarosan két másik vonalra, a Pozsony–Komárom és a Kassa–Szepsi viszonylatokra is megjelennek majd a tenderkiírások. A szlovák közlekedésügyi minisztérium összesen harmincöt regionális vasútvonal üzemeltetését pályáztatná meg.

Tizenöt, plusz opcionálisan további egy új, háromtengelyes autóbuszt vásárlására írt ki tendert a Volánbusz. Az egyik esélyes típus a felvételen is szereplő Volvo 8900LE (fotó: Bódi Balázs)

Újabb busztender a Volánbusznál. Most tizenöt, opcionális pedig további egy háromtengelyes, hosszú szóló buszt vásárolna a társaság. Az alacsony belépésű, kétajtós (2-2-0 ajtóelrendezésű kocsikra kiírt közbeszerzés esélyes járművei a Volánbusznál már ismert típusnak számító Volvo 8900LE, valamint a Scania Citywide LE. A Volánbusz múlt héten 460, azelőtt pedig 195 új busz beszerzésére írt ki tendereket, és még várható több beszerzés.

Megszépülnek az állomások és megállók az északkeleti országrészben. A több megyében is tevékenykedő debreceni pályavasúti területi igazgatóság dolgozói összesen negyven állomáson és megállóhelyen dolgoznak azon, hogy az utasforgalmi területek esztétikailag megújuljanak. Az elvégzendő feladatok között szerepel a padok, hulladékgyűjtők, nyílászárók, korlátok, oszlopok és jelzők fém- és fafelületinek festése, a vakolatok megújítása, az állomási kiskertek rendbetétele, füvesítés, virágosítás és további kisebb karbantartási feladatok elvégzése. Megújulnak a kerékpártárolók is.

Hat új európai desztinációra indít járatokat Budapestről 2020 márciusától a lengyel LOT

Újabb legijáratok Budapestről. Jelentősen bővíti a magyar fővárost érintő hálózatát a lengyel LOT: 2020 márciusától Brüsszelbe, Bukarestbe, Prágába és Stuttgartba napi két-két, Belgrádba és Szófiába pedig napi egy-egy járatot indítanak a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről. A járatokat Embraer E-195-ös regionális gépekkel fogják repülni. A LOT tavaly elindított Budapest–Chicago járata pedig konkurenciát kap, mivel az American Airlines is beindítja a maga chicagói járatát a május és október közötti utazási csúcsidőszakban. A lengyelek viszont idén októbertől jövő márciusig felfüggesztik a chicagói járat üzemelését. Bővít a de facto nemzeti légitársaság Wizz Air is: az idei új desztinációk (Gatwick, Oslo, Kazany és Castellon) után Edinburgh-be is repülnek majd december 21-étől, hetente háromszor.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek