Hol a legjobb vonatozni Európában? És hol a legkevésbé kellemes? Harmadik rész

iho/vasút   ·   2024.04.10. 12:10
jeti_ÖBB

Hogy a Telegraph szerint mely országok a legkellemesebbek, a cikkből megtudhatják.

Az európai utazók szeretnek vonattal utazni. Egy InterRail-utazásra az ember örökké emlékezhet. A Csalagúton átkelő Eurostar pedig az évezredfordulón születetteknek olyan, mint amilyenek a kikötőket elérő személyvonatok voltak az X-generációnak: kapu egy egész kontinenshez. Az általában hatalmas, gyakran palotaszerű európai vasútállomások történelemről és romantikáról mesélnek, és számos klasszikus film, regény és zenemű helyszínei.

A Telegraph hat szempontot (vasútvonalak hossza az ország területéhez képest, éjszakai vonatok, szép állomások, pontosság/átlagos késések, jegyár, táj látványossága) figyelembe véve állította sorrendbe a tizenöt legnagyobb európai ország vasútjait: nulla pontot a legrosszabb szolgáltatás, tíz pontot pedig a legjobb kapta.

Cikksorozatunk első részében a legrosszabb vasúti élménnyel szolgáló országokat soroltuk fel, második írásunkban a középmezőnyről számoltunk be, jelen írás pedig a top5 országgal foglalkozik.

5. Finnország

A több mint 338 ezer négyzetkilométer területű országban mindössze öt és fél millióan laknak, ötödük a főváros Helsinkiben és környékén. Ennek ellenére az állami vasúttársaság (VR Group) az ország legészakibb részén kívül szinte mindenhol megbízható szolgáltatást nyújt. A finn vonatok általában tiszták, tágasak, könnyen hozzáférhetőek, és a gyermekeknek is külön tereket nyújtanak. A jegyvásárlási weboldal könnyen használható, a jegyváltás egyszerű. Az „ezer tó országa” – a várakozásoknak megfelelően – bővelkedik a festői tájakban.

Autószállító kocsit is továbbító éjszakai vonat az Északi-sarkkörön túl elhelyezkedő Kolari környékén (kép forrása: Wikipedia)

Finnország megtalálta a vasút jelentőségét a nemzeti turizmus terén. Helsinkiből hétköznapokon két éjszakai vonat is közlekedik a legészakibb állomásra, a jóval az Északi-sarkkörön túl található Kolariba. Ezeken a síelőknek hasznos járatokon az egy ágyért kifizetett körülbelül 65 ezer forint egyáltalán nem számít rossznak a 14 órás úton. Nyáron autószállító kocsit is továbbít a szerelvény.

Értékelés:

  • Vasútvonalak hossza az ország területéhez képest: 5 pont
  • Éjszakai vonatok: 5 pont
  • Szép állomások: 7 pont
  • Pontosság/átlagos késések: 9 pont
  • Jegyár: 5 pont
  • Táj látványossága: 7 pont
  • Összességében: 38 pont
4. Németország

A berlini főpályaudvar (Hauptbahnhof) 2006-os átadása a német újraegyesítés egyik fontos szimbóluma. A lenyűgöző üvegprizma látványossá teszi az ország és Európa többi részébe induló vonatok folyamatos áthaladását. Európa húsz legforgalmasabb vasútállomása közül nyolc Németországban található – az Egyesült Királyságban öt –, viszont míg a német létesítmények hét várost szolgálnak ki, az összes brit Londonban van. Sok németországi vonatozás a sík mezőkről és a kék égről szól, a régi, lassabb, a Rajna bal partján kanyargó Köln–Mainz vonal nagyszerű kilátást kínál a hegyekre és tavakra – ráadásul néhány vonaton panorámaablakok is találhatók.

A látványos és hatalmas berlini főpályaudvar (kép forrása: Wikipedia)

Mivel 2023-ban a távolsági vonatoknak mindössze 64 százaléka ért időben – hat perc késés alatt – a rendeltetési helyére, a német hatékonyság mítosza odavan. A regionális járatok viszont 91 százalékos pontossággal büszkélkedhetnek.

Európában Németország bír a legkiterjedtebb vasúthálózattal, a DB ICE-járatai a nagysebességű vonatok leggyorsabbjai közé tartoznak. A lenyűgöző állomások jól tükrözik, hogy a vasút mennyire is fontos az Európa szívének is titulált országban. Például a lipcsei főpályaudvar (Leipzig Hauptbahnhof) a kontinens legnagyobb állomásaként, a szász és porosz vasutak egykori találkozópontjaként a város és a német nemzet mérnöki képességeinek és büszkeségének szimbóluma. A kilenceurós menetjegyek (9-Euro-Ticket) 2022-es sikeres próbáját követően Németország elkötelezett a 49 eurós (bő 18 ezer forintos) havi bérlet (Deutschlandticket) mellett, ami a regionális vonatokon kívül a buszokra is érvényes.

Értékelés:

  • Vasútvonalak hossza az ország területéhez képest: 8 pont
  • Éjszakai vonatok: 4 pont
  • Szép állomások: 7 pont
  • Pontosság/átlagos késések: 8 pont
  • Jegyár: 7 pont
  • Táj látványossága: 6 pont
  • Összességében: 40 pont
3. Csehország

A közel 79 ezer négyzetkilométerre jutó körülbelül 9500 kilométernyi vaspályájával Svájc után a cseheké a világ második legsűrűbb vasúthálózata. A vonalak harmada villamosított, viszont még nincsenek nagysebességű pályáik. A pontosság sokkal jobb, mint a szomszédos Németországban, az pedig, hogy a csehek nagymértékben használják vasúthálózatukat, azt bizonyítja, hogy bíznak a vasútban. A könnyen kezelhető cd.cz weboldal kitűnő szolgáltatásokat kínál az ország bejárásához, Prágából ráadásul sűrűn állnak rendelkezésre járatok Drezda, Berlin, Bécs és Pozsony felé is.

Az ÖBB Nightjet-járatai mellett a belga–holland European Sleeper is közlekedtet éjszakai vonatokat: a 2023 májusa óta hetente háromszor igénybe vehető Berlin–Brüsszel járatokat nemrég Drezdán át Prágáig hosszabbították meg, hamarosan pedig Amszterdamba és Barcelonába is el lehet majd jutni az éjszakai járatokkal.

A belülről katedrálisszerű prágai főpályaudvar 2022-ben (kép forrása: Wikipedia)

A prágai főpályaudvar (Praha hlavní nádraží) belülről katedrálisra emlékeztet, de a brünni (Brno) és a plzeni állomások is impresszívek. Az országban sok festői vasútvonal vezet, több vonalon panorámaablakos kocsik is közlekednek. A nemzeti vasút České Dráhy (ČD) által üzemeltetett eurocity-vonatok étkezőkocsijait az utasok egy része Európa legjobb gördülő éttermeiként emlegetik, a kínálat minőségét rendelésre frissen készített regionális ételek és kézműves sörök emelik.

Értékelés:

  • Vasútvonalak hossza az ország területéhez képest: 10 pont
  • Éjszakai vonatok: 5 pont
  • Szép állomások: 6 pont
  • Pontosság/átlagos késések: 8 pont
  • Jegyár: 3 pont
  • Táj látványossága: 8 pont
  • Összességében: 40 pont
2. Franciaország

A nagysebességű, narancsszínű TGV szupervonatok 1981-es megjelenése Európa új mércéjévé emelte Franciaországot – a vasút a japán Sinkanszen-vonatok óta nem került ennyire a figyelem központjába. A párizsi északi pályaudvar (Gare du Nord) Európa legforgalmasabb vasútállomása, a francia főváros fontos csomópont a németországi, spanyolországi és olaszországi utazásokhoz. A Gare d’Austerlitzből induló éjszakai vonatok Nizzába, Lourdes-ba, Narbonne-ba, és nyaranta Hendaye-on át a spanyolországi San Sebastiánba tartanak.

Az éjszakai vonatokat illetően tavaly decemberi menetrendváltással az osztrák ÖBB elindította a Párizst és Berlint összekötő Nightjet-járatait, 2030-ra pedig tíz felhagyott Intercités de Nuit útvonalat akar újraindítani a környezetbarát francia minisztérium. A 2013-ban életre hívott Ouigo pedig az ország diszkont vasúti megoldása, amit más vasúthálózatok is nagy kedvvel vesznek át.

TGV hasít a Cote d'Azure-ön (kép forrása: happyrail.com)

A gyönyörű állomások, a kellemes étkezési lehetőségek – mint például a Svájc és Franciaország közötti TGV Lyria-útvonalakon –, valamint a gyakori és pontos járatok azt hivatottak jelezni, hogy Franciaországban élmény vonatozni. Azonban miközben a nagysebességű szolgáltatások feltárják Franciaországot, egyben el is homályosítják: a lassabb gördülőállomány egy része angol tartományok ódon stílusát hordozza, még az olyan festői vidékeken is, mint a Côte d’Azur.

Értékelés:

  • Vasútvonalak hossza az ország területéhez képest: 7 pont
  • Éjszakai vonatok: 7 pont
  • Szép állomások: 8 pont
  • Pontosság/átlagos késések: 8 pont
  • Jegyár: 4 pont
  • Táj látványossága: 7 pont
  • Összességében: 41 pont
1. Ausztria

Elérkeztünk a győzteshez: a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a „sógorok” bezzegvasútja állhat fel, amit pontosságával, szépségével és praktikusságával érdemelt ki. Bécs a legfontosabb vasúti csomópont Közép-Európa felé, és bár az utasok száma a birminghami New Streetéhez hasonló, itt nagysebességű ICE-ket lehet elcsípni Hamburg, Köln és Berlin felé, railjeteket Frankfurtba, Zürichbe, Velencébe és Prágába, valamint eurocity-ket varsói és budapesti utazásokhoz. A gyors közlekedéshez nem kellenek gigantikus, költséges új vonalak vagy szédítően gyors vonatok.

Az alpesi ország látványos vasúthálózatot épített ki, melynek egy részén akár 230–250 kilométer/órás tempóval is haladhatnak a vonatok. Az osztrák szövetségi vasút ÖBB 2016-ban felvásárolta a Deutsche Bahn leállított City Night Line hálókocsijait, pár évre rá pedig elindította éjszakai Nightjet-vonait. A szolgáltatással most már Közép-Európa legnagyobb éjszakaivonat-üzemeltetője, összekapcsolva Bécset és más osztrák városokat Európa nagy részével. A Nightjetekre jegyet és a kapcsolódó szolgáltatásokat a dedikált honlapon vagy a digitális információszolgáltatás élvonalába tartozó ÖBB Scotty mobilapplikációval lehet megvásárolni.

Az ÖBB egyik railjete halad a Krauselklause viadukton (kép forrása: Wikipedia)

Ausztriában több olyan járat közlekedik, ami különösen vonzza az utasokat. Ilyen például a Pozsonyból közvetlen kocsit továbbító EN1153, ami Bécsből Grazon át Zágrábba és Splitbe megy, vagy a ljubljanai járat, ami az Unesco listáján szereplő, lenyűgöző látványt kínáló Semmering-vasúton halad – a szlovén fővárosból aztán tovább lehet utazni az Adriára, Triesztbe is. A szolgáltatások pedig egyre csak bővülnek.

Értékelés:

  • Vasútvonalak hossza az ország területéhez képest: 8 pont
  • Éjszakai vonatok: 6 pont
  • Szép állomások: 7 pont
  • Pontosság/átlagos késések: 9 pont
  • Jegyár: 5 pont
  • Táj látványossága: 8 pont
  • Összességében: 43 pont

Utolsó, plusz írásunkban néhány említésre különösen érdemes és érdemtelen országról, szolgáltatásról, valamint a menetrendekről és az utak megtervezéséről számolunk be.

(Nyitóképünkön egy ÖBB-railjet a bécsi főpályaudvaron. Fotó: ÖBB/Harald Eisenberger)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek