Túlzottan lassan halad a németországi vasútvillamosítás
Jelenleg a vasúthálózat 61 százaléka villamosított, a cél, hogy ez 2030-ra 75 százalékra nőjön. 2019 óta viszont alig épült ki újabb szakaszokon felsővezeték.
Jelenleg a vasúthálózat 61 százaléka villamosított, a cél, hogy ez 2030-ra 75 százalékra nőjön. 2019 óta viszont alig épült ki újabb szakaszokon felsővezeték.
A fejlesztés ipartörténi jelentőségű, hiszen a magyar vasút 176 éves történetében először válik elérhetővé olyan megoldás, amely teljes mértékben magyar fejlesztés és egyben megfelel a kor valamennyi technológiai követelményének.
Egerben, Gödöllőn, Gyöngyösön, Hódmezővásárhelyen és Salgótarjánban is, felújított készülékből.
A lízingcég összesen 15 ezer járművet vehet át 2023 és 2028 között a Trinity Industriestől, opcionálisan pedig évente további ötszáz teherkocsit is lehívhat.
A nyári hőség és az augusztus végi kistokaji siklás jelentősen rontotta a miskolci fővonal állapotát, a menetrend gyakorlatilag tarthatatlan. A MÁV a helyreállítás mellett a sebességkorlátozások mértékének csökkentésén is dolgozik.
Keressék az – egyre fogyatkozó számú – újságárusoknál!
A piacvezető vasúti árufuvarozó vállalat december végéig összesen 250 ezer tonna terményt továbbít az egyetlen magyarországi cukorgyárba.
A svájci logisztikai vállalat az északkelet-olaszországi Pordenone és a Lengyelország déli részén fekvő Gliwice között szállít október közepétől.
Tíz különböző viszonylaton összesen több mint 43 ezer utast szállított a ZSSK az idei nyári szezonban.
Igazságos zöld átmenet? A vasútfejlesztés évtizede? Újabb esély Záhony előtt? # Valtsvasutra – ezeknek a jelmondatoknak a jegyében, 14. alkalommal rendezték meg a vasútszakma legrangosabb fórumát Budapesten.
Az Európai Unió energiaügyi miniszterei szeptember 30-án döntöttek arról, hogy megawattóránként száznyolcvan euróban maximalizálják a vasút által használt elektromos energia árát.
Az elsősorban intermodális árufuvarozással foglalkozó olasz logisztikai vállalat október 11-étől szállít az olaszországi Bari Lamasinata állomás és a belgiumi Zeebrugge között.
Több, mint 12 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően tovább növekedhet az Ukrajnából a záhonyi átrakókörzeten keresztül vasúton Magyarországra érkező gabona, szemes termény mennyisége – erről jelent meg kormányhatározat.
Megérkezett a negyvenedik emeletes motorvonat is, így teljes lett a MÁV-Start emeletes motorvonatflottája. A legújabb Stadler Kisst a hatósági próbákat követően hamarosan forgalomba helyezik, az utolsó néhány szerelvény is a következő hónapokban forgalomba áll.