Már közel ezer orosz–magyar gyártású kocsit vett át az ENR
A járművek egy részét a Dunakeszi Járműjavítóban szerelték össze. A beruházás a magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportprojektje.
A járművek egy részét a Dunakeszi Járműjavítóban szerelték össze. A beruházás a magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportprojektje.
Az afrikai ország első körben két, egyenként kétrészes Linket szerez be a Tema–Mpakadan vasútvonalra. Az első próbamenet balesettel zárult, a 001 pályaszámú motorvonat teherautót gázolt.
Az év első három hónapjában a dán nemzeti vasút a távolsági, a regionális és az elővárosi járatok tekintetében is erős teljesítményt mutat.
Tizenhatmilliárd eurót. A bevételek tizenötmilliárd eurót tettek ki, ez nyolc százalékos növekedés 2022-höz képest.
Tavaly 11,5 százalékkal szállítottak kevesebb árut a síneken, mint 2022-ben; az áruk közel nyolcvan százaléka belföldön haladt.
Hogy a Telegraph szerint mely országok a legkellemesebbek, a cikkből megtudhatják.
A „Kis és közepes intézkedések” elnevezésű, összesen négymilliárd euró keretösszegű, 355 projektet tartalmazó infrastruktúra-fejlesztési program részeként 138 beruházás valósulhat meg 2025-ben.
A Telegraph utánajárt. Magyarország a középmezőny végén, Romániát látványosabbnak érezték.
Elkezdődött a 2024-es szezon, egymást érik a karbantartások, pályaépítések és -felújítások. Itt a tizenötödik hétre érvényes összefoglalónk.
A Telegraph utánajárt. Spoiler: Magyarország nincs a legrosszabbak között!
A Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő szerelvények pilot jelleggel jegyvizsgáló nélkül közlekednek április 7-étől.
Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek.
Az utazói visszajelzések és a szakmai tapasztalatok figyelembevételével tavasszal is kisebb mértékben módosul, frissül a decemberben meghirdetett menetrend.
A BudapestGO-ban már megjelenő regionális buszjáratok valós idejű járatindulásai ezentúl a közterületi Futár-kijelzőkön és a járműfedélzeti kijelzőkön is láthatók lesznek.
A szegedi fővonalon a pótlóbuszos közlekedés miatt hosszabb eljutási idővel kell számolni, Szegedről a főváros felé a vonatok megszokott menetrendjéhez képest korábban indulnak a pótlóbuszok.