Gőzerővel halad az Emmerich–Oberhausen vonal fejlesztése

iho/vasút   ·   2023.08.22. 18:00
db_emmerich_oberhausen

A Németország nyugati részén, a holland határig vezető, nagy forgalmú korridorvonalat most szeptember végéig zárták ki a forgalom elől.

A Rajna–Alpok korridor kulcsfontosságú részének számító vonalszakaszon számos fejlesztés zajlik jelenleg, többek között az Emmerich és Oberhausen közötti szakaszon a harmadik vágány kiépítése, melynek célja a kapacitás növelése, mivel a meglévő két vágány már elérte kapacitása határát.

Az egyik fő részprojekt a szintbeli útátjárók megszüntetése: a Deutsche Bahn (DB) összesen ötvenötöt vált ki 38 híddal, ennek köszönhetően a közúti járműveknek nem kell majd várni a vonatok elhaladására.

Oberhausen környékén, körülbelül 1,2 kilométer hosszon a régi felsővezetéket, a tartóoszlopokat és kábeleket is újakra cserélik. Ezen felül tovább dolgoznak a szakaszon található három felüljárón is: az egyik a Rajna–Herne-csatorna, a másik kettő pedig az oberhauseni Linderstrasse felett vezet át.

A németországi Oberhausen és a hollandiai Arnhem között átépülő vasútvonal (kép forrása: Wikimedia / railfreight.com)

A Dinslaken és Voerde közötti szakaszon új zajvédő falakat alapoznak, Voerdében a Weseler Straße felett átvezető vasúti híd első részeit bontják majd le, Haldernben és Empelthében síneket cserélnek, az antoniewegi and sonsfeldi útátjárók közötti szakaszon pedig egy kilométeren építik át a pályát. Ezen felül megkezdődnek a harmadik vágányhoz szükséges további földmunkák is, melynek során számos pontok ellenőrzik a talajt, fémtárgyakat és robbanószerkezeteket keresve.

A német vasúttársaság közlése alapján a munkálatok miatt hat hétig, augusztus 19-étől szeptember 29-éig jelentős forgalmi korlátozásokra kell számítani a németországi Oberhausent a hollandiai Arnhemmel összekötő pályán a dél felől érkező tehervonatokat a hollandiai Venlón át közlekedtetik, a kelet felől érkezők pedig a németországi Bad Bentheimot érintik – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünkön a harmadik vágány alépítményének kialakítása zajlik. Kép forrása: DB / railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek