Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00
rakosrendezo_vori

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.

Rákosrendező állomáson pályafelújítást végez a MÁV június 21-étől július 27-éig. A lezárás ideje alatt éjjel-nappal dolgoznak majd a szakemberek és a munkagépek, ezért a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest, valamint az esztergomi vonalon a Nyugati és Angyalföld között szünetelni fog a vonatforgalom. A pályakarbantartás célja az, hogy megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá váljon az érintett vonalakon a menetrend, csökkenjen a késés aránya. Ennek érdekében Rákosrendezőn mintegy nyolcszáz méteren megszüntetik a sebességkorlátozásokat, több mint másfél kilométernyi vágányt építenek át, hétszáz méteren ágyazatrostálást végeznek, síneket, betonaljakat és talpfákat cserélnek, és részben megújul a felsővezeték-hálózat is. Az augusztus végére tervezett éjszakai utószabályozási munkálatok elvégzését követően nyolcvan kilométer/órás sebességgel lesz használható a pálya, a több perces késéseket okozó sebességkorlátozások is ekkortól szűnnek meg.

A munkálatok miatt június 21-étől július 27-éig jelentősen változik a közlekedési rend az érintett vasútvonalakon: a 2-esen, a 70-esen és a 71-esen. Az elővárosi vonatokat ezúttal nem autóbuszos pótlás helyettesíti: a sűrű, budapesti közúti forgalomban a pótlóbuszok nem tudnának olyan kedvező eljutási lehetőséget kínálni az utasoknak, mint a sűrűn közlekedő metró- és villamosjáratok.

A jelentős mértékű korlátozások mérséklése, illetve az alternatív útvonalak érdekében ugyanakkor tíz autóbusszal erősítik a szobi és a veresegyházi vonallal párhuzamos helyközi, elővárosi buszjáratokat: főként csúcsidőben indul több járat Dunakeszi, Fót, Veresegyház, Őrbottyán, Vác térségében, melyekről Újpesten közvetlenül az M3-as metróra lehet átszállni a belváros felé. Emellett az utasigényekhez igazodva tartalék járművekkel is készülnek. Az esztergomi vonatokról Újpest megállóhelyen célszerű átszállni az M3-as metróra a belváros felé!

A BKK is sűríti a 12-es és a 14-es villamosok közlekedését, növeli a villamosok kapacitását, így a villamosok hárompercenként és több kocsival közlekednek. Ezenkívül további járatokon és szakaszokon is elfogadják a vasúti díjtermékeket június 20-án 23 órától július 28-án éjjel egy óráig.

Belföldi járatok

Budapest–Esztergom (2-es) vonal:

  • Az S72-es és Z72-es vonatok Esztergom és Angyalföld között közlekednek, és a megszokott mentrendhez képest csak kissé változnak az indulási és érkezési idők –kivéve a munkanapokon Piliscsabáról 6:35-kor és 7:05-kor induló S72-esek (2117, 2127), amelyek csak Újpestig közlekedik.
  • Az utasoknak Újpest (Újpest-Városkapu M) és a Nyugati pályaudvar között az M3-as metró igénybevételét ajánlja a MÁV-csoport.
  • A Rákos és Pilisvörösvár közötti S76-os vonatok a teljes vonalon, a megszokott menetrend szerint közlekednek.

Budapest–Vác–Szob (70-es) vonal:

  • Az S70-es, a Z70-es és a G70-es vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Rákospalota-Újpestre érkeznek és onnan is indulnak.
  • Nem közlekednek munkanapokon a Nyugati pályaudvarról Szob felé közlekedő G70-es vonatok, a Vácról 6:16-kor, 6:48-kor és 7:16-kor induló S70-es járatok (2439, 2417, 2437), valamint a Szobról 8:26-kor induló G70-es vonat (2357) sem közlekedik.
  • Az eredetileg Vác, Szob felé közlekedő G70-es gyorsított személyvonatok pótlása érdekében munkanapokon délután és este a Rákospalota-Újpestről óra 52 perckor induló S70-es személyvonatok meghosszabbítva, egészen Szobig közlekednek, 13:52-től a 21:52-kor induló vonatig.
  • A Z70-es járatok a megszokott menetrendtől eltérően megállnak Vác-Alsóvárosnál, Felsőgödön és Dunakeszi-Gyártelepen is.
  • A Szobról Fonyódra, illetve onnan Szobra induló Jégmadár Expresszek (Ex18702, Ex18703) pár perces eltéréssel a teljes útvonalukon közlekednek.

Budapest–Veresegyház–Vác (71-es) vonal:

  • Az S71-es és a G71-es vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Rákospalota-Újpestre érkeznek és innen is indulnak.
  • A Nyugati pályaudvar és Vác közötti, munkanapi délutáni G71-es járatok nem közlekednek.
  • A Vácról 5:57-kor a fővárosba induló, 2569 számú S71-es vonat hosszabb menetidővel közlekedik, mert Vácrátótról 6:24-kor indul tovább, így pótolja a vágányzári menetrendből kimaradó G71-es vonatot (2517).
  • Munkanapokon délután a Vác felé tartó S71-es személyvonatok megállnak Vácrátóton is, a Rákospalota-Újpestről 13:14-kor induló vonattól kezdődően a 20:14-kor induló vonatig.
(térképek forrása: MÁV-csoport)

 

Nemzetközi vonatok

A nemzetközi vonatok esetében jelentős menetrendi változásokkal kell számolni, a korábban megvásárolt menetjegyek esetében is módosítások várhatók az eredeti Nyugati pályaudvari úti célhoz és indulási állomáshoz képest.

Szob felé:

  • A kora reggel és este induló nemzetközi vonatok a Keleti pályaudvarról indulnak a Nyugati helyett, a megszokott menetrendhez képest húsz–negyven perccel korábban.
    • Érintett vonatok:
      • az 5:10-kor Prágába induló Metropolitan Eurocity (EC280),
      • a 7:10-kor Hamburgba induló Hungária Eurocity (EC172),
      • a 7:30-kor Varsóba induló Báthory Eurocity (EC130),
      • a 9:10-kor Prágába induló Metropolitan Eurocity (EC278),
      • a 19:10-kor Breclavba induló Metropol Euronight (EN476).
    • Július 28-án a Metropolitan Eurocity (EC280 és EC278), a Hungária Eurocity (EC172) és a Báthory Eurocity (EC130) még a Keleti pályaudvarról indul.
  • A Nyugati pályaudvarról alapmenetrend szerint 11:30-kor, 13:30-kor, 15:30-kor és 17:30-kor Prágába induló Metropolitan Eurocityk (EC276, EC274, EC272, EC270) csak Rákospalota-Újpesttől közlekednek, onnan 11:38-kor, 13:38-kor, 15:38-kor és 17:38-kor indulnak.
    • A nemzetközi utasok a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között közvetlen pótlóbusszal utazhatnak, melyek a Nyugatiból az alapmenetrendnél korábban indulnak. Az autóbuszok nemzetközi menetjegyekkel vehetők igénybe.
    • A pótlóbuszok 11:03-kor, 13:03-kor, 15:03-kor, 17:03-kor indulnak a Budapest-Nyugati pályaudvarnál található  Váci úti buszvégállomásról és 11:23-kor, 13:23-kor, 15:23-kor, 17:23-kor érkeznek Rákospalota-Újpestnél a  Szilágyi utcai buszvégállomásra.

Szob felől:

  • A Nyugati pályaudvar helyett a Keleti pályaudvarra érkezik a reggeli és esti nemzetközi vonatok egy része, a megszokott menetrendhez képest25–40 perccel később.
    • Érintett vonatok:
      • 9:02-kor Breclav felől érkező Metropol Euronight (EN477),
      • a 18:52-kor Prága felől érkező Metropolitan Eurocity (EC279),
      • a 20:30-kor a Varsó felől érkező Báthory Eurocity (EC131),
      • a 20:52-kor a Hamburg felől érkező Hungária Eurocity (EC173),
      • 23:06-kor a Prága felől érkező Metropolitan Eurocity (EC281).
    • Június 20-án az EN477-es Metropol Euronight kivételével már a Keletibe érkeznek a fentebb jelzett nemzetközi járatok.
  • A Nyugati pályaudvarra alapmenetrend szerint 10:28-kor Brno felől érkező Metropolitan Eurocity (EC271), valamint a Prága felől 12:28-kor, 14:28-kor, 16:28-kor érkező Metropolitan Eurocityk (EC273, EC275, EC277) csak Rákospalota-Újpestig közlekednek, ahova 10:16-kor, 12:16-kor, 14:16-kor és 16:16-kor érkeznek.
    • A nemzetközi utasok Rákospalota-Újpest és a Nyugati pályaudvar között közvetlen pótlóbusszal utazhatnak. Ezek a buszok nemzetközi menetjegyekkel vehetők igénybe.
    • A pótlóbuszok 10:31-kor, 12:31-kor, 14:31-kor és 16:31-kor indulnak Rákospalota-Újpest vasútállomástól, a Szilágyi utcai buszvégállomásról, és 10:51-kor, 12:51-kor, 14:51-kor és 16:51-kor érkeznek Budapest-Nyugati pályaudvarhoz, a jelenlegi tervek alapján a  Váci úti buszvégállomásra.

A MÁV-csoport számos vonalon megerősíti helyközi Volán-járatait, csúcsidőben egyszerre több buszt is indítanak. A BKK-val együttműködve bővítik az elővárosi közlekedésben igénybe vehető szolgáltatásokat, tömegközlekedési lehetőségeket. Budapest-Nyugatiban és Rákospalota-Újpesten pedig személyes segítők is az utasok rendelkezésére állnak.

A közlekedési társaság arra kéri az utasokat, hogy szombattól ne megszokásból utazzanak, indulás előtt tájékozódjanak a társaság megszokott felületein. A korlátozással, az eljutási javaslatokkal, csatlakozó járatokkal, jegyelfogadással kapcsolatos minden információt, térképet egy aloldalra gyűjtöttek össze, amit ide kattintva érhetnek el!

Írásunk a MÁV-csoport közleménye alapján készült.

(Nyitóképünkön Rákosrendező állomás madártávlatból. Fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek