Videón a pardubicei vasúti baleset, felkavaró felvételek!

iho/vasút   ·   2024.06.07. 10:45
regiojet_baleset_pardubice

A Regiojet intercityjének tehervonattal való frontális találkozása négy áldozatot követelt.

Ahogy az iho is beszámolt róla, szerdán késő este súlyos, tragikus vasúti baleset történt a csehországi Pardubice Central megállóhelynél, mely átépítés alatt áll. Információink szerint a helyszínen az egységes európai vonatbefolyásolási rendszer (ETCS) telepítése zajlik, a hagyományos nemzeti biztosítóberendezés viszont ki lett kapcsolva.

A pardubicei megálló térfigyelő kamerájának felvételén jól látható, hogy a baleset relatíve kis sebességnél következett be. A konténerszállító tehervonat egy vágányon halad, szemből, ugyanazon a sínpáron pedig lassan közeledik, majd megáll a cseh magánvasút nemzetközi járata, melynek mozdonyvezetője hiába kapcsolja fel és le figyelmeztetésként a reflektort, már vajmi kevés hatása van a következményekre.

A két vonat ütközése következtében négyen meghaltak, húszan megsérültek, az áldozatok mindegyike nő. A két mozdonyvezető túlélte az ütközést, csak egyikük sérült meg könnyebben.

(Nyitóképünkön a két vonat roncsai: a Regiojet első kocsijának eleje teljesen összegyűrődött. Kép forrása: Drážní inspekce Facebook-oldal)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.