Az autóbuszok a HU-GO rendszerbe kerülnek át 2024. február 1-jétől
Időalapú autópálya matrica helyett használatarányos útdíjfizetés vonatkozik rájuk. A változtatással uniós kötelezettségnek tesz eleget Magyarország.
Időalapú autópálya matrica helyett használatarányos útdíjfizetés vonatkozik rájuk. A változtatással uniós kötelezettségnek tesz eleget Magyarország.
A litván LTG Link új szolgáltatása piaci rést tölt be az európai vasúti személyszállításban.
Az új berendezéseken már siketek és nagyothallók is hívhatnak segítséget egy érintőképernyő segítségével, a vakokat és gyengénlátókat pedig Braille-írás, tapintható szimbólumok és dombornyomott betűk segítik.
Már kerékpárokat és síléceket is lehet szállítani Szeptemvri és Dobriniste között.
A kerület, a Fővárosi Önkormányzat és a BKK közös projektjében megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően az ott lakók közül egyre többen választhatják a kerékpározást a mindennapokban, és javultak a gyalogosközlekedés feltételei is.
Az Ikarus 280-as autóbusz szériaüzemének ötvenedik évfordulójára a BKV felújította a típus egyik elsőszériás, 1973-ban gyártott járművét. Az IK280 ezentúl a nosztalgiaflottát erősíti.
A megállapodás célja, hogy a két szervezet segítse egymás munkáját, támogassák a magyar gazdaság és a magyar vállalkozások, elsősorban tagvállalataik fejlődését, versenyképességének növekedését.
A BKK ügyfeleinek utazási szokásait és igényeit vizsgáló reprezentatív felmérésből kiderült: az M2-es metrót kedvelik leginkább a fővárosban közlekedők. Hogy melyik két másik járat került fel a képzeletbeli dobogóra, megtudhatják cikkünkből.
Folyamatosan kell szinten tartani a járművek kiváló műszaki állapotát, ami mostanában elég nehéz feladat, és egyre drágább is.
A lépéssel a német gyártó már teljes vonatbefolyásolási portfóliót nyújthat a kelet-európai vasúti folyosókhoz.
November elején azonnali hatállyal felmentették tisztségéből a GYSEV-Raaberbahn vezérigazgató-helyettesét, Hana Dellemant. Az osztrák Szövetségi Klímavédelmi, Környezetvédelmi, Energiaügyi, Mobilitási, Innovációs és Technológiai Minisztérium első reakciójában helytelen és jogellenes eljárásról beszélt; Dellemannak ugyanis Lázár János mondott fel.
A vízvezeték szerelés Budapesten kiemelkedő fontosságú szolgáltatás, és a WC tartályok szerelése és javítása nélkülözhetetlen része ennek. Ez a cikk bemutatja, hogy miért fontos, és hogyan lehet elvégezni a WC tartály szerelését és javítását a legjobb módon.
A szolgáltatás jeles évfordulója alkalmából november 25-én, szombaton jubileumi rendezvénnyel várja az érdeklődőket a Keleti pályaudvaron a MÁV-Start.
Az európai szinten már most is meghatározó vállalat a jelentős növekedést további beruházásokkal, akvizíciókkal, infrastruktúrafejlesztéssel, tevékenységének diverzifikációjával, szolgáltatásai között pedig a hozzáadott érték növelésével tervezi elérni.
A győri fővonal felújításának harmadik, befejező üteme, november 18-án kezdődik, a felújítás pedig december 9-én, az éves országos menetrendváltás előtti napon be is fejeződik.