Még két hétig tesztelhető az 1. és prémium osztályú IC+-kocsi
Nagyon népszerű az utasok körében mindkét szolgáltatás.
Nagyon népszerű az utasok körében mindkét szolgáltatás.
A logisztikai cég nemrég indította útnak első rakott tehervonatát Hamburgból Sanghajba.
A népszerű kirándulóvonaton kívül vezetett és egyénileg bejárható túrák, madárbemutató, kézműves foglalkozás és fotókiállítás is várja az utasokat Hármashegyalján.
Az 1956. október 23-i forradalom évfordulóján, valamint az azt megelőző napon több fővárosi helyszínen rendeznek megemlékezéseket.
Az EU-s Corcap projekt keretében zajlott a demonstráció.
Nemzetközi építészeti tervpályázat hirdettek a Nyugati pályaudvar és a Nyugati tér megújítására.
A teljes ellátási láncot képviselő Vasúti Ipartestület (RIA) szerint még fele olyan gyorsan sem halad a vasútvonalak villamosítása, mint ami a kormány 2050-es karbonmentességi céljainak eléréséhez szükséges lenne.
A Rhenus új eurázsiai vasúti fuvarja Dél-Koreát, Kínát és Oroszországot köti össze Lengyelországgal.
Százak demonstráltak a kikötő mindennapi üzeméhez bevezetett Covid-intézkedések ellen.
Az emeletes vonatflottából immár tizenöt jármű szállítja az utasokat.
A monori meló mellett a 120-as mindkét végén van tennivaló, de a GYSEV is dolgozik serényen a saját pályáján. Átszállás, pótlózás, máshogy közlekedés hétfőtől. Fussa át, hogy ne kelljen futnia a vonathoz!
A KiwiRail ötvenhét fővonali dízelgépet vásárol a svájciaktól.
Megnéztük az épülő East-West Gate konténerterminál építkézését, fél év alatt nagyot változott a terep!
A Varsó és Oostende közötti járat Berlinben egyesülne a Prágából érkező stokkal, Lengyelországban azonban belföldi utazásra nem vehető majd igénybe.
A Freightliner brit teherszállító vasúttársaság huszonhárom Class 90 típusú villamos mozdonyt von ki a forgalomból átmenetileg, a villamos energia jelentős mértékű áremelkedése miatt.